Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az ellenőrök egy korábbi panasz miatt vizsgálták az éttermet, a jegyzőkönyvet már csak a parkolóban tudták elkészíteni.
Hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltek egy hévízi vendéglős ellen, aki egy fogyasztóvédelmi ellenőrzéskor megfenyegette a hatóság munkatársait – közölte a Zala Megyei Főügyészség. A 62 éves férfi egy hévízi vendéglőben dolgozik, ahol tavaly augusztusban két vendég elégedetlen volt a kiszolgálással. Kérték, de nem kapták meg a panaszkönyvet, ezért fogyasztóvédelmi panaszt tettek a Keszthelyi Járási Hivatalnál.
Néhány héttel később a járási hivatal két munkatársa italt kért az étteremben, majd a számla kifizetésekor felfedte magát. Az italok visszamérésekor kiderült, hogy a kértnél kevesebb volt a poharakban. A férfi ekkor sértegetni kezdte a kormányhivatal munkatársait, azzal fenyegette őket, hogy kutyát uszít rájuk, eltöri a mérőeszközüket, ha nem hagyják el az éttermet.
Az ellenőrzést végzők a fenyegetés miatt csak a parkolóban tudták elkészíteni a jegyzőkönyvet, amelyet a vendéglős nem volt hajlandó aláírni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.