Hazafelé tartva végezhet el újabb történelmi küldetést a japán űrszonda
Már úton van a Hajabusza-2, rajta/benne néhány fontos mintával, de mielőtt eléri a Földet, még megnézne valami mást is.
Már úton van a Hajabusza-2, rajta/benne néhány fontos mintával, de mielőtt eléri a Földet, még megnézne valami mást is.
Az emírségek szondája után újabb űrbéli eszköz indult a vörös bolygóra. Ezt viszont nem Amerika küldte fel, hanem Kína.
Mintegy 400 ezer kilométeres magasságból engedi le a Hajabusza-2 űrszonda azt a kapszulát, amely a Ryugu nevű aszteroidából vett mintákat tartalmazza.
Az Európai Űrügynökség és a NASA még februárban indította útnak a Solar Orbiter nevű napszondát, ami éveken át vizsgálja majd a Napot.
Az Európai Űrügynökség (ESA) németországi központjának egyik tudósa is elkapta a koronavírust, ezért a szervezet úgy döntött, csak minimális személyzettel folytatják a munkákat. Ennek viszont ára van.
A NASA a korabeli adatok és frissebb felvételek felhasználásával 4K-ban újraalkotta a Holdról készült mozgóképet, hogy megmutassa, mit láttak égi kísérőnkből 50 évvel ezelőtt az Apollo-13 űrhajósai.
A Halványkék pötty című fénykép 1990-ben készült. Minket ábrázol, 6 milliárd kilométerről. A mára erősen megkopott fotót nemrég felújították.
A Napot vizsgáló Parker Solar Proba egy sebességi és egy távolsági rekordot is felállított, utóbbiból még egész biztosan várhatunk néhány újabbat, nagyobbat.
A már nem működő űreszközök között mindössze 47 méter volt, amikor elhaladtak egymás mellett.
A 17 éves Wolf Cukier egy hete se volt a NASA-nál, amikor a begyűjtött adatokat elemezve szokatlan jelenségre lett figyelmes. A fiatal egy különleges új bolygót talált.
A Parker Solar Probe augusztusban küldte haza az első 22 GB-nyi adatot a Napról, amelyet a kutatók már fel is dolgoztak, és ami egy igen furcsa jelenséget tárt eléjük.
Véget ért a japán Hajabusza–2 űrszonda küldetésének egyik fázisa, így a szerkezet rövidesen "összecsomagol" és megkezdi hazatérését. A tudósok már nagyon izgulnak, de nem csak emiatt.
Munkába állt a Hold közelében az indiai Csandrajáan–2 szonda, amely meg is küldte első felvételeit égi kísérőnk felszínéről.
A Juno űrszonda olyan képet készített a Jupiterről, amin az óriásbolygó egy különleges pillanatban látható, mintha egy fekete lyuk nőtt volna rajta. A jelenségnek az Ió holdhoz van köze.
A kőzetdarabról még 2018. november 26-án készítettek felvételt.
Megkezdte Hold körüli keringését a Csandraján-2 indiai űrszonda kedden - közölte az az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO).
Az áprilisban lezuhant Beresít holdszonda nem volt üres, ezernyi medveállatka utazott rajta. A kérdés most az: a nehezen elpusztítható élőlények vajon életben maradtak-e az űreszköz becsapódása után.
A jelek szerint a Voyager-2 sokkal szívósabb eszköz, mint azt bármikor is reméli merték a tudósok. Most épp egy fűtőberendezést kapcsoltak ki, de a hozzá tartozó műszer továbbra is képes dolgozni.
Elvégezte első küldetését, vagyis adatokat gyűjtött a csillagos ég mintegy 75 százalékáról a TESS, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Naprendszeren kívüli bolygókat kutató űrszondája.
Kínai kutatók rekonstruálták a Hold távoli oldalán a világon elsőként landoló Csang'o-4 űrszonda leereszkedését.