szerző:
hvg.hu

A Halványkék pötty című fénykép 1990-ben készült. Minket ábrázol, 6 milliárd kilométerről. A mára erősen megkopott fotót nemrég felújították.

A Voyager–1 űrszonda által készített "Pale Blue Dot", vagyis a "Halványkék pötty" igen híres fotó: a Föld látható rajta mintegy 6 milliárd kilométeres távolságból.

Az alkotás Carl Sagan nevéhez fűződik, ő volt ugyanis, aki szorgalmazta, hogy az űrszonda készítsen fotót a Földről, amikor eléri a legelőnyösebb pontot a Naprendszer szélén. A becslések szerint a szonda és a Föld távolsága ekkor 6 milliárd kilométer volt.

A szonda 1990. február 14-én, vagyis éppen 30 éve el is készítette a később ikonikussá vált felvételt, melyet aztán továbbított a Földre. Az akkori, erősen szemcsés képen nem látszódott sok minden, csak egy halványkék pötty: maga a Föld.

Ilyen volt
©

A jeles évforduló apropóján egy NASA-mérnök, Kevin Gill modern eszközök segítségével élesebbé és színesebbé tette a képet, miközben arra is nagyon ügyelt, hogy a legfontosabb rész megőrizze eredetiségét.

Ilyen lett
©

Nézzenek ismét arra a pontra. Az itt van. Az otthonunk. Azok mi vagyunk. Ott van mindenki, akit szeretnek, mindenki, akit ismernek, mindenki, akiről valaha hallottak, az összes emberi lény, aki létezett. Az összes örömünk és szenvedésünk, vallások, ideológiák és gazdasági dogmák ezreinek magabiztossága, minden vadász és növényevő, minden hős és gyáva, minden civilizáció alkotója és lerombolója, minden király és paraszt, minden szerelmes fiatal, minden apa és anya, reménnyel teli gyermek, feltaláló és felfedező, minden erkölcs oktatója, minden korrupt politikus, minden „szupersztár”, minden „legfőbb vezér”, fajunk történelmének összes szentje és bűnös személye ott élt – azon a porszemcsén a napsugárban függve

– mondta a kép kapcsán tartott 1996-os beszédében Carl Sagan a Wikipédia szerint.

A Voyager–1 és 2 mára elhagyták a Naprendszert.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A médiahatóság a mobilszolgáltatók körmére néz a hűségszerződések miatt

A médiahatóság a mobilszolgáltatók körmére néz a hűségszerződések miatt

Az áfaelszámolást is alaposan megbonyolítja a brexit

Az áfaelszámolást is alaposan megbonyolítja a brexit

Ozzy Osbourne Parkinson-kórja miatt lefújta a turnéját

Ozzy Osbourne Parkinson-kórja miatt lefújta a turnéját

Soros György kéri, hogy távolítsák el a Facebook éléről Mark Zuckerberget

Soros György kéri, hogy távolítsák el a Facebook éléről Mark Zuckerberget

Két új funkció is kerül a Chrome böngészőbe

Két új funkció is kerül a Chrome böngészőbe

Legyen olyan a telefonja, mint a Galaxy S20: innen tölthet le háttérképeket

Legyen olyan a telefonja, mint a Galaxy S20: innen tölthet le háttérképeket