Nem ittuk meg otthon, amit a kocsmában hagytunk
Csak a megkérdezettek 11 százaléka mondta azt, hogy több alkoholt fogyasztott a korlátozások alatt.
Csak a megkérdezettek 11 százaléka mondta azt, hogy több alkoholt fogyasztott a korlátozások alatt.
Harmadára estek vissza a nyári foglalások.
A járvány kicsit átrajzolta az útitervet.
Hiába állt vissza a termelés a hónap második felétől, ez sem tudta kompenzálni a leállásokat.
Orbán Viktor március elején fogalmazott így, és jóslata be is jött a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.
2245-en már meggyógyultak.
Állampolgári kötelességük a kormányzó szerint.
A SOTE rektora szerint inkább a közösségi térben emelkednek meg jelentősen a megbetegedések.
A kutatók azt remélik, hogy így meg tudják előzni, hogy a betegek lélegeztetőgépre kerüljenek.
Péntek reggeltől szabad az átjárás, korlátozások nélkül léphetnek át egymás országainak területére a magyar, a cseh, az osztrák és a szlovák állampolgárok.
Az eszközhiány mellett a technika kezelése is gondot okozott sok családnak a távoktatás hónapjaiban. Segítséget azonban kevesen kérnek, pedig nyolc általánossal nehéz a gyereket otthon tanítani. Ősszel biztos, hogy sokaknak ismételni kell. Helyszíni riport Balástyáról.
Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem professzora szerint nyárra a maszkviselés is indokolatlanná válik.
Hogyan készíti fel kormány a kórházakat a koronavírus várható őszi második hullámára? – tette fel írásbeli kérdését az emberierőforrás-miniszternek a jobbikos Lukács László György, akinek Kásler Miklós helyett Rétvári Bence államtitkár írta meg a választ, bár a konkrétumokat kihagyta belőle.
Minden fesztiválozó beírhatja naptárába az utolsó augusztusi hétvégét - függetlenül attól, hogy hova akar menni.
Az országos tisztifőorvos azt is megjegyezte, kivételes alkalom, hogy válaszolt egy ilyen adatigénylésre.
Az SZDSZ volt elnökének egy több mint félmilliárd forintos beruházáshoz nyújtottak segítséget.
Elkészült a McLaren-jelentés a sportszervezet belső ügyeiről.
A migránsprobléma ilyenkor senkit nem érdekel, de a politikus más döntéseit is megkérdőjelezik az olaszok.
A bérletek érvényesek az új időpontra is.
Június 16-án szavaz a ház a veszélyhelyzet megszüntetéséről.