Növények „ülnek” majd a nézőtéren a barcelonai opera előadásán
A karantén utáni első koncert igazán formabontó lesz.
A karantén utáni első koncert igazán formabontó lesz.
hvg.hu
A járványhelyzetre való tekintettel legalizálta a kormány a kisebb "zenés, táncos rendezvényeket".
hvg.hu
Az egyetlen ismert, közösen írt levelük most több mint 200 ezer euróért kelt el.
MTI
A Spencer című filmet a virtuális cannes-i filmfesztiválon mutatják be 2021-ben.
hvg.hu
Gazdája szerint a macska segített neki legyőzni heroinfüggőségét. Film is készült az életükről.
MTI
Márciusban állt le az idény a koronavírus-járvány miatt.
MTI
Mintegy 1500 molesztálóról tud a független vizsgálóbizottság az utóbbi hetven évből.
MTI
Czeglédy Csaba ingyenes segítséget ajánlott fel Rác Gábornak.
hvg.hu
A brit trónörökös az ízeket sem érzi még rendesen.
hvg.hu
A néhány nap alatt divatos tárggyá vált deszka ezúttal egy bizonyítványosztáson tűnt fel.
hvg.hu
A német nyomozók szeretnének új tesztet, kérdés, hogy a portugál rendőrség rendelkezésre bocsátja-e a mintát.
hvg.hu
Személyesen köszönte meg nekik, hogy előadták az I’m Still Standing című számát – a karanténban.
hvg.hu
Már a világsajtó is beszámolt a miskolci sofőrről, aki elkergetett egy rablót.
hvg.hu
A rendőrség szerint helyes volt a büntetés.
hvg.hu
Marcus Rashford a kampányával 1,3 millió rászorulót juttatott nyári étkeztetéshez.
hvg.hu
Az ausztráliai partoknál elképesztő felvételen örökítette meg a nagy találkozást néhány tinédzser.
hvg.hu
A streaming-szolgáltatók indulásával és megerősödésével a sorozatok terén is óriási lett a merítés és a választék – a könnyű elérhetőség mellett. Az online videótárakban a folyamatosan megjelenő új szériák mellett párhuzamosan elkezdünk akár három másikat is, nem ritkán olyat, ami már befejeződött, a 90-es évek vége óta megerősödő minőségi sztenderdek miatt pedig már az újranézés sem bűncselekmény. Alább az HBO GO kínálatából válogattunk és teszünk javaslatokat, de a lista személyes ízlésünket tükrözi.
HBO Max
Emma Watson, akit a legtöbben talán még mindig a Harry Potter-filmekből ismernek, a Kering francia luxusipari óriáskonszern igazgatótanácsának tagja lett. Ez a vállalatcsoport tulajdonolja többek között a Guccit és a Balenciagát is.
MTI
A bostoni emlékmű száz éve áll a városban, de sokan gondolják úgy, hogy a következő generációnak nem ezt kellene látnia.
hvg.hu