Kiemelik a Dunából a nemrég felfedezett százéves sírköveket
A kőtömbök a korábban bezárt Németvölgyi temetőből kerültek a folyómederbe.
A kőtömbök a korábban bezárt Németvölgyi temetőből kerültek a folyómederbe.
A közterület-felügyeletnek kellett intézkednie a Budapest III. kerületében, mert az éjszaka kellős közepén nyírták a füvet egy kereszteződésben.
Arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy nem mindig a legdrágább ajándékok a legértékesebbek.
Huszonhatodjára is állt a bál Budapesten.
A királyi család karácsonyát is a hagyomány és a protokoll határozza meg.
A vonatból kiözönlő tömeg elsodorta a szülőket, akik így kiejtették az egyéves gyereküket a kezükből.
A nyílt területek átvizsgálása hatalmas feladat, de a levegőből nézve jóval egyszerűbb a dolog.
Chuck Norris most hétvégén a Papp László Budapest Sportarénában fog fellépni a Baptista Szeretetszolgálat meghívására. Talán egy legendás Chuck Norris-féle nézésre, köríves rúgásra és egy Bruce Lee-anekdotára is számíthatunk.
A brit trónörökös szerint itt az ideje leszokni arról, hogy mindent eldobunk.
Az autósnak eszébe sem jutott fékezni.
Mutáció vagy betegség miatt bunda nélkül kénytelen élni.
Isznak, tivornyáznak, részegek – ez a műsorvezető celeb véleménye a vadászokról.
Cecylia Maria Roszak egy kolostor alapításában is részt vett Vilniusban, ahol zsidókat rejtegetett a náci megszállás idején.
A többszerelmű kapcsolatok képviselői hadat üzennek a féltékenységnek, a kisajátításnak, a birtoklásnak. Ami az ilyen viszonyok előnye, az ugyanúgy a hátránya is lehet.
Paprikás krumpli hozzávalójaként azonban még nem ajánlják.
Mindannyian követünk el hibákat. Legyünk hát elnézők Callum Underwooddal szemben, aki részegen vett magának egy embernagyságú plüss Pokémont, majd pánikba esett, mert valahogy meg kellett oldania a párna hazaszállítását San Franciscóból az angliai Newcastle-be.