Megszületett Juhász Péter és Hámori Gabriella gyermeke
Kislánya született az Együtt elnökének és színésznő párjának.
Kislánya született az Együtt elnökének és színésznő párjának.
Például Matt Damon, aki még mindig nem érti az elkövetői és áldozati dinamikát.
Műtét közben beleégette a nevének kezdőbetűit az öntudatlan betegei májába egy brit sebész.
A három bagoly egyike lecsúszott az ágról, ezt kapta le a fotós.
A férfi társaival a táborparancsnok kocsijával menekült el a haláltáborból.
Nincsenek szigorú, unott teremőrök, akik rászólnának a látogatókra egy pisszenésért, vagy mert közelebbről akarnának szemügyre venni valamit. Sőt, éppen hogy interaktív programokkal, kóstoltatással, kézműves foglalkozásokkal lettek népszerűek a márkamúzeumok.
Az állatot ráadásul Farage-nak hívják.
A szelfikórság, azaz a selfitis kifejezést először 2014-ben írták le. Azóta kutatták is.
A "youthquake" szót először a hatvanas években használták, de most újra előretört.
A BBC alkalmazása kifejezetten jól jöhet az ünnepek előtt.
Szigorúbban léphetnek fel a rendőrök a „társadalomellenes magatartást” tanúsító személyek ellen Romániában. A belügyminisztérium azért keményítene be, mert megugrott a rendőrök elleni erőszakos cselekedetek száma.
Azt eddig is lehetett tudni, hogy tavaszi esküvőt terveznek, most bejelentették a dátumot is.
A világhírű sakkozó Csillagok háborúja-témájú sakktábla képét osztotta meg a Twitteren.
A legdurvább jogsértés, ami a gyerekekkel szemben elkövethető, amikor egy felnőtt a saját vágyaira és céljaira eszközül használja a gyereket – írja Gyurkó Szilvia gyerekjogász a wmn.hu-n a csepregi óvodásokat egy út átadásához használó esetre reagálva.
Közülük egy 16 éves volt a történtekkor.
Sorozatunk utolsó részében a főváros legizgalmasabb kulturális helyszínei felé vettük az irányt. Verssel ugyan nem tudtunk fizetni, de erre a régi módszerre nem is volt szükségünk, hiszen a mobilunk mindenhol állta a cechet.
A filmet hamarosan a hazai mozikban is bemutatják.
Művészeti alkotásokból és a depresszió-irodalom két legemblematikusabb figurájának írásaiból válogattunk, hogy megmutassuk, ők hogyan látták a depresszió testi és lelki tüneteit. Lehet, hogy magára ismer az alkotásokon keresztül? Vagy akár segíthetnek a gyógyulásban?
A jövő évi naptár 800 ezer forintból készült.