Vashiányom van – de melyik típus?

A vas csupán egyetlen nyomelem a sok közül, amire a szervezetünknek szüksége van. Ugyanakkor a hiánya komoly problémákat – például szívdobogást, légszomjat, hajhullást és akár szájfekélyeket is – okozhat. Ebben a cikkben összeszedtük, hogy mi vezethet vashiányhoz, és miért nem biztos, hogy elég annyi vas, amennyit a táplálkozással beviszünk.


A legjobb verekedés, ami meg sem történik – egy önvédelmi kurzus, ahol a rúgások és ütések a lélekre is hatnak

Kovács Ildikó a húszas évei elején ismerkedett meg a harcművészetekkel, pár évvel később indította el először kifejezetten nőknek szánt önvédelmi kurzusát. Később gyerekeknek is elkezdett edzéseket tartani a VIII. kerületi teremben, ahol nem feltétlenül a párnák püfölésén van a hangsúly, hanem a különböző menekülési technikák elsajátításán és az önbizalom erősítésén.












„Fájóan sokan azt tanulták meg, hogy nem szabad a másik szemébe nézni, mert az agresszió”

Ha azt a narratívát választjuk, hogy a javítóintézetben élő gyerekek úgyis bűnelkövetők, akkor ilyen alapon a Taigetoszt is vissza lehetne hozni – mondja Schermann Márta rendező, aki több mint tíz éve járja a speciális gyermekotthonokat, javítókat, utógondozói házakat különböző művészeti projektekkel. Mit tapasztalt a Szőlő utcában, ahol Juhász Péter Pállal is találkozott? Hogyan dolgozik a súlyos traumákat hordozó fiatalokkal, és miért fagyasztották be a támogatásukat egy szókimondó Brecht-darab bemutatása után?





Schóbert Norbert és Rubint Réka update-elte kapcsolatát a kormányoldallal, ettől Ceglédi Zoltán és KAP is nosztalgikus hangulatba került

A fitneszguru házaspár még ősszel megalapította a Fitt Magyarországért Digitális Polgári Kört, és kijelentették, hogy az mentes a politikától, mert „az egészségmegőrzés ideológiákon átívelő küldetés”. Persze érdekes lenne elképzelni, milyen lenne egy testnevelésóra a parlamentben, ha esetleg Kövér László pénzbüntetés helyett fekvőtámaszokat osztana ki, ha a GDP mellett a BMI alakulását is követnék a képviselők, és Nagy Márton nevet változtatna.