Szoboszlai a liverpooli edzőkérdésről: Bízunk Arne Slotban
Az öltöző még Arne Slot mellett van.
A dán cég játékdobozain ugyanis 4-99 év a korhatár.
HVG
Százéves házak nyitják meg kapuikat a hétvégén, köztük az a Márvány utcai épület, ami kifejezetten visszafogott, tekintve, hogy tervezője korábban sok budapesti szecessziós épület megalkotásában vállalt szerepet. A letisztult épület sokat köszönhet az egykori lelkiismeretes közös képviselőnek, aki nemcsak a tizenöt évvel ezelőtti felújítást vezényelte, de utána saját kezével javítgatta a korlátfestéseket, mindezt másodállásban, vegyészmérnöki teendői mellett.
Az egykori rádiós műsorvezető szerint az elmúlt években teljesen összeomlott az újságírás Magyarországon, és szerinte kérdés, hogyan lehetne visszaadni a szakma becsületét.
HVG
Marsi 2016 májusától vezette a Tények című propagandaműsort.
HVG
Századik születésnapját ünnepli Sir David Attenborough, és ötven éve kezdték el forgatni a sorozatot, amely a televíziózás történelmének a mérföldköve lett. A két kerek évfordulót ünnepli egy új dokumentumfilm, amely az Élet a Földön elkészülésének a történetét meséli el.
Egy belga versenyen kapták el a sportolók a Campylobacter-fertőzést, többen kórházba kerültek.
HVG
Ha nem François Ozon rendezett volna filmet Albert Camus nyolcvanéves Közönyéből, talán fel se tűnne pár kisebb utalás, ami révén a mű mégis eltér az alapjául szolgáló kisregénytől, noha egyébként kifejezetten hagyományos feldolgozásról van szó. Kritika Az idegenről.
A jobboldali publicista szavainak utóélete új magasságokat ért el.
HVG
A párizsi főpolgármester a döntő napjára is közös ünneplést szeretne a városban, a belügyminiszter nincs elragadtatva az ötlettől.
HVG
Tchouaméni és Valverde verekedett össze, mindkét játékossal szemben fegyelmi eljárás indult.
HVG
Hajós azt is hozzátette, hogy nem tartja magát kárörvendőnek, de azért kifejezte a véleményét.
HVG
Az élsportoló azt mondja, még a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is többször rászólt, amikor nyilvánosan véleményt mondott. Az új kormány munkájában egyébként vállalna szerepet, és azt reméli, hogy a sport területén is rendszerszintű változások jönnek.
HVG
Piastri és Verstappen hivatalosan jövő év végéig biztosan szerződéssel rendelkezik, azonban utóbbi többször egyértelműen utalt arra, nem biztos, hogy ki fogja tölteni ezt.
HVG
A hannoveri bíróság úgy ítélte meg, hogy az utazásszervező cégnek is felelőssége volt abban, hogy a négytagú családnak már csak a földön jutott hely, hiába keltek fel reggel 6-kor.
HVG
A rendőrség pénteken tájékoztat arról, milyen információkat sikerült feltárniuk. Az egykori kajakozó halálát először közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálták, aztán halált okozó testi sértés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.
HVG
Csütörtöki hír, hogy a TV2 megszünteti a „hírműsorát”, ami hosszú évek óta nemcsak a kormányzati propaganda egyik zászlóshajója volt, de mémmé vált címadásokban is bővelkedett.
HVG
A Molnár Áronnak interjút adó informátor, Papp Gergely azt mondta, inkább rúgják ki, minthogy szégyenben kelljen élnie, amiért tudott az ügyekről, de nem szólt.
HVG
A riporter egy másfél hónappal ezelőtti esés után került kórházba, de a parlamenti választás így is követte, és ilyen boldognak talán sosem érezte a magyarokat.
HVG