szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Évente több mint 30 ezren kapják el még mindig a bárányhimlőt, minden 100. érintett kórházi ápolást igényel a kialakult szövődmények miatt.

A szakemberek szerint nem érdemes a bárányhimlő elleni oltást kihagyni, mert nem tudhatjuk, hogy kiknél alakul majd ki a betegség lefolyása során a komoly szövődmények valamelyike (minden 60 ezredik beteget elveszítjük a civilizált világban is). E szövődmények lehetnek a bőr bakteriális felülfertőződése (a vakarás miatt), tüdőgyulladás, illetve komoly központi idegrendszeri, valamint több szervi megbetegedés (máj, szív, vese, ízületek). A szülés körül kialakuló anyai bárányhimlő esetén (ilyenkor a születendő baba még anyai ellenanyagok nélkül jön a világra) 30%-ban halálos kimenetelű a babára nézve.

A védőoltások minimális terhet jelentenek a szervezet számára, cserébe egyfajta biztonságot, kiszámíthatóságot kaphatunk. Miért lenne jobb egy vad vírussal történt fertőzés, mint egy legyengített változatával történő védettség tudatos kialakítása? - teszi fel a kérdést Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont oltóorvosa.

Egyébként, ha nem gondoltunk idejében az oltásra, a beteg emberrel történő találkozást követően még mindig lehet egy utolsó esélyünk, mert az első 72 órában kapott oltás nagy valószínűséggel elkerülhetővé teszi számunkra a bárányhimlőt.

A testvérek egymásnak rövid időn belül, nagy valószínűséggel átadják a kórokozót, illetve a védettséggel nem rendelkező szülők is biztosan áldozattá válnak.

Idősebb életkorban gyakoribbak és súlyosabbak a kialakuló szövődmények.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kálmán Olga is megkapta a lemondott védőoltást

Kálmán Olga is megkapta a lemondott védőoltást

Vitézy: Debrecennyi ember költözhet Budapestre és az agglomerációba, és akkor a főváros közlekedhetetlenné válik

Vitézy: Debrecennyi ember költözhet Budapestre és az agglomerációba, és akkor a főváros közlekedhetetlenné válik

Orbán Viktor találkozásai a koronavírussal

Orbán Viktor találkozásai a koronavírussal