Ez bizony a régi naptár, avagy a kalendárium. S aki érti – értette anno, az olyan írástudó ember, aki el tudott igazodni például a rengeteg latin ünnepnév között, és kiokoskodta, mit kezdjen a minden hónapra, évszakra adott jó tanácsokkal, bölcseletekkel.
Egy másik szólásmondásunk: Tele van kinccsel – mint a csízió jövendöléssel. A régi kalendáriumok ugyanis a hasznos tudnivalók mellett a nép szórakoztatására mindenféle komoly és komolytalan jóslatokat is közöltek. Éppen ezért a kalendáriumok voltak a mintái a későbbi álmoskönyveknek is, amelyek közül még a mai napig is kurrens a Krúdy-féle álomfejtő.
A régi csíziók jóslatait az emberek nagyon komolyan vették, ezek a füzetek egész évre szóló olvasmányt jelentettek. A 16-17. századtól készültek a tartalmasabb, egész évre kalendáriumok, amik aztán elkezdtek „szakosodni”. Éppen ettől váltak érdekessé, és mára kultúrtörténeti forrásoknak számítanak. Biztosan ezért is olyan népszerűek a régi könyvek árverésein a gyűjtök körében.
Ilyen kalendáriumokból szemezgetünk most.
Egy korai könyvecske Budán jelent meg 1798-ban, amit Veszelszki Antal jegyzett és százéves használatra tervezte! Címe ugyanis ez volt: „Száz esztendős Kalendáriom, vagyis az esztendőnek XII hónapjaira alkalmaztatott Falusi majoros gazda.” Tartalma rendkívül sokrétű, a bevezetőben ismerteti az „Idő-számlálás” módját, történetét, majd egy bonyolult táblázatsorozatban bemutatja: „A változó ünnepeknek száz esztendeig való mutató tábláját”. Ezután az ismert naptár rész következik, havonta, naponként a névnapokkal, a nap és a hold kelési-nyugvási időpontjaival.
Ezután következik egy részletes ismertetés „Az esztendőnek négy részeiről”, vagyis az évszakokról, illetve a havonkénti tanácsok a gazdáknak: „A takarékos Gazdaság körül a mindennapi Munkákat tárgyazó Lajstrom a 12 Hónapok rende szerént a hozzá illő rövid praktikával”. A következő fejezet a Rövid Paraszt Praktika cím után tárgyalja a barmokkal, lovakkal és egyéb jószágokkal kapcsolatos tanácsokat, a Méhészeti feladatokat, a Szőlőben esedékes teendőket, végül a közhasznú ismereteket (az államról, az emberekről, az egészség megtartásáról). Végül a kalendáriumok rendes tartozéka a Magyar Királyok felsorolása és az Országos vásárok rendje a nagyobb városokban és Pesten, az év folyamán.
Biztos, hogy ha nem is száz évre, de egész esztendőre elégséges olvasmánya volt a gazdáknak, már akik tudtak olvasni.
A korai kalendáriumok és a szakácskönyvek többnyire tartalmaztak olyan fejezeteket, amelyekben az „Étel-szerek kalendáriuma” cím alatt az egyes hónapok jellegzetes ételeit, étel-alapanyagait (azaz terményeit) sorolták fel. A mai világban mindez szinte értelmetlenné vált.
A szakmai naptárak minden évben megjelentek az ácsok, kádárok, takácsok, kovácsok, tanítók és papok, illetve mérnökök, hídépítők és sok egyéb szakma művelői számára. Számunkra az igazi érdekességet és a kincsek tárházát a vendéglátós szakmák kalendáriumai jelentik.
Ilyen például a Fogadósok, vendéglősök, kávésok és pincérek almanachja.
A „Fogadó” című szakmai havilap szerkesztősége 1905-ben elhatározta, hogy az újságból kimaradt ismeret- és cikkanyag fontosabb részét éves naptárában megjelenteti. Az I. évfolyam témaköre az „Étel és Étlapisme” volt, az első nagyobb fejezete, a „Vendéglői Szakácskönyv” ezt tartalmazta. Összeállítói a szakma jelesei voltak: Lichtenstein Ödön és Cinhober Ferenc. A bevezetőben jelezték, hogy „Szakfoglalkozásunk e legfontosabb részénél: a vendéglői és konyhai foglalkozásnál nagyon érzett hiány egy olyan megfelelő kézi könyv, amely a napról-napra előforduló szakkérdések és tudnivalókban némi utbaigazitással vagy tanáccsal szolgál. Almanachunk Étel- és Étlapisme része ezt a hiányt igyekszik pótolni, amidőn a jónak elismert magyar konyhával kapcsolatosan az ínyencszerűség felé hajló fejlett konyha főztjét is ismerteti, amelyet az étlapismére való tekintettel akként egészít ki, hogy a készítésében leírt, valamint a napirenden lévő ételek neveit francia és német fordításban és betűrendben közli. Könyvünk ezen része még egy másik fontos körülményre is kiterjed, és pedig a mindjárt elöl közölt hét- és napokra beosztott étrendek-ben, amelyben vendéglősnéink, vagy konyháink vezetői a napi ételek összeállítása és az étlap feladása teendőiknél találnak hű segítségre.”
Jelentős hiánypótló szakkönyvként forgatták a hazai szakemberek ezt az almanachot, és az előszóból azt is megtudhatták, hogy a jövő évi (1906-os) folytatásban az angol étlapszerkesztésről és más kiegészítésekről is olvashatnak majd. Mára megszaporodtak az ilyen szakkönyvek, pl. a sokat szidott, de a mai napig sokat használt „nagy-Venesz”, akkoriban azonban nagyon hasznos segítség lehetett ez az almanach a vendéglők konyháin (hiszen alig maradt meg belőle ép példány).
Az étel- és étlapismertetés előtt a rendes naptárrész felsorolta a római katolikus és protestáns naptárbeosztás mellett a görög-orosz, valamint az izraelita naptár rendjét is, mivel ezek egyrészt eltérőek voltak, másrészt érintették a szakmai tagtársakat. Utána pedig egy „album” következett, melyben több tucat fővárosi és főként vidéki szakember bemutatásával érzékeltették a szerkesztők, hogy milyen hatalmas a vendéglős társadalom szaktudása, tekintélye és elismertsége. A fényképekkel közölt életrajzok a mai napig olyan források a vendéglátósok történetében, melyeket egyéb helyről szinte lehetetlen felkutatni.
A kezdeményezés hamar népszerű lett a tagság körében, ezért a naptár a további években is megjelent, közben némi szerkesztési változásokon átesve. Később például a címe már a „Vendéglősök Naptára 1913.” volt. A naptárt a Fogadó című újság megszűnéséig (1944.) minden évben kiadták.
A naptárak – évszakok, hónapok, ünnepek – képi megjelenítéseiről külön tanulmányt lehetne írni. A régi képes levelezőlapok a művészek ezreit ihlették ilyen alkotásokra, a képeslapkiadók pedig nagy üzletet találtak ebben. A kapcsolattartások egyik legfőbb eleme volt a kis színes kártyákon való megemlékezés ünnepekről, névnapokról, húsvétról, adventről és karácsonyról. Természetesen a naptár elemei is megjelentek a kártyákon – a hét napjai, a hónapok és az évszakok, sőt még a napszakok is (reggel, délben, este, éjjel).
Szép volt, rég volt, igaz volt.
