Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
És a koncertnaptára is egyre zsúfoltabb.
Függőségéről január elején vallott a rapper hivatalos Facebook-oldalán, beismerve, hogy a múlt nyáron az őt kábítószerhasználattal vádoló Majkának mindenben igaza volt, ezért elvonóra megy.
Vallomását nem csak a rajongók fogadták jól, a szponzorált tartalmak sem tűntek el közösségi oldalairól. Bár Curtis jelenleg is hathetes elvonóját tölti, dübörög az üzlet, és oldalainak kezelői egymás után töltik fel a hirdetéseket. Sőt, a régi szponzorok mellett újak is képbe kerültek.
A Blikk által megkérdezett luxusékszermárka tulajdonosát meglepte az óriási felfordulás, ami az ügyfele körül generálódott, miután Majka kirúgta a zenekarból, Curtis pedig bevallotta szenvedélybetegségét, ennek ellenére – a marketingeseivel egyetértve – úgy döntött: kitart.
„Azt gondolom, az ilyen balhés ügyek beleférnek egy rapper életébe, de nagyon örülök, hogy a gyógyulás útjára lépett. Drukkolok neki, támogatom.”
A lap úgy tudja, Curtis február 20-án hagyja el a rehabilitációs intézetet, ezután pedig több színpad is várja őt Budapesten és vidéken.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.