Családvédelem másként: csak mert gyereke van, még ne maradjon ki az iskolából
Az országban egyedülálló módon napközbeni gyerekfelügyeletet szerveztek egy szegedi szakközépiskolában azoknak a fiatal szülőknek, akik nem tudtak volna továbbtanulni e nélkül. Reggel a gyerek a Cseperedőben kezd, az anyák a szomszédos tanteremben. Állami támogatás nem jár erre, noha ez tényleg valós segítség a családoknak.
Összetettem a két kezem, amikor nyáron megláttam az iskola honlapján, hogy nyílik egy ilyen szeptembertől. Ha nem lenne a Cseperedő, nem tudnám megoldani, hogy tanuljak
– mondja Noémi. Női szabónak készül, a szegedi „Alterba” (hivatalos nevén Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája) jár, most kilencedikes. Korábban ugyanebben a szakképzőben szociális ápoló szakon tanult, de jött a baba, és abba kellett hagynia az iskolát. Noémi nincs egyedül ezzel a problémával, csak Szegeden tucatnyi édesanya hullik ki évente az oktatásból a korán jött gyerek miatt.
Szeged északi, nem túl barátságos panellakótelepének közepén találjuk meg az Altert. A hatalmas, láthatóan hosszú ideje elhanyagolt iskolaépület kapujában vár minket Horváthné Szabó Ágnes, a Cseperedőt működtető alapítvány, az Alteros Gyerekekért elnöke, a kezdeményezés motorja. Végigmegyünk az aulán, és az egyik félreeső folyosóról nyíló tanterembe vezet. Ahogy benyitunk, kiderül, az inkább egy bölcsődére hasonlít, bent 4-5 gyerek csodálkozik ránk. Naná, hogy a fényképező varázsolja el őket leginkább.
Amíg a fotós mutogatja a gépét, és készít néhány felvételt, én érintett anyákkal és a gondozónővel, Anitával beszélgetek. Utóbbi korábban is hasonló helyen dolgozott, mellesleg hat gyereket nevel otthon is. Mint mondja, fél nyolctól tudja fogadni a kicsiket, akikkel aztán játszik, mesél nekik, ha kell, kicseréli a pelenkájukat, eteti, altatja őket. Láthatóan nagyon szeretik őt.
„Megoldjuk!”
A szülők pedig – történetesen most mind anyák, bár apák is lehetnének – mindannyian hálásak az iskolának a Cseperedőért, mint mondják, imádnak ide járni a gyerekek, szakszerű ellátást kapnak, látszik, hogy szépen fejlődnek. Nagyon ragaszkodnak hozzájuk, így az sem utolsó szempont, hogy abban az épületben tanulnak, ahol a Cseperedő-szoba van, így akár szünetben is átugorhatnak a kicsikhez.
A napjuk itt indul, beadják a gyerekeket, majd nyolckor már az iskolapadban vagy a tanműhelyben tanulnak, és délután kettőkor, amikor kicsengetnek, mennek értük. Úgy tűnik, egyre nagyobb az érdeklődés, valószínűleg jövőre már sokkal többen szeretnének ide járni.
„Megoldjuk” – mondja Szabó Ágnes mosolyogva és kétséget sem hagyva, hogy ha valamilyen helyzet van, addig megy, amíg meg nem oldja. „Lehet, hogy újabb termet kell bérelni, újabb gondozót alkalmazni, és nem tudom, miből, de megoldjuk, ha kell.”
Mint mondja, az itteni anyák olyan környezetből jönnek, ahol nem volt megfelelő szülői minta a gyerekneveléshez, de a Cseperedő ebben is segít. „Ahogy Anita gondozza, öltözteti a gyerekeket, ahogy foglalkozik velük, mesél nekik, ebből ők is bele tudnak tanulni az anyaszerepbe. És ez az ingergazdag környezet, a közösség, amiben a kicsik lehetnek, hatalmas fejlődést generál.”
És nem mindegy, hogy az anyák nyolc évfolyam után keresnek munkát, vagy egy szakmával. Ez a lehetőség a szülőknek perspektívát nyújt, a gyereknek fejlesztést.
Picik a folyosón, a tantermekben
„Ahányszor az iskolában jártam, mindig volt egy-két pici az aulában vagy a folyosón, időnként a tanműhelyben is. Egymás gyerekére vigyáztak a tanulóink” – mondja Angyalné Kovács Anikó, a 12 iskolát magába foglaló – az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tartozó – szakképzési centrum (SZSZC) főigazgatója, a Cseperedő inspirálója.
Könnyebbnek tűnik elfordítani a fejünk azokról, akinek problémája van, aki fogyatékkal él, aki valamilyen iszonyú helyzetből jött, aki már esetleg 15-16 évesen teherbe esik. Pedig az lenne az első lépés, hogy észrevegyük, ott egy kis kétéves, akinek ugyanolyan joga lenne meleg szobában játszani, mint az összes többi kétévesnek. És ezek a fiatal anyukák, mivel nincs munkaviszonyuk, sokszor lakcímük sem, nem tudják bölcsődébe adni a gyerekeiket. 16 évesen szülnek, elhatározzák, hogy gondoskodni fognak a kicsikről, de onnantól kiesnek a társadalomból, és ezzel újratermelik ezt a helyzetet.
Az Alterben ez a forgatókönyv gyakrabban előfordul, mint más iskolákban, ugyanis ez egy úgynevezett második esély iskola, ahová szinte csak hátrányos helyzetű, a többi iskolából már kihullott, súlyos szociális és egyéb problémákkal küzdő diák jár. Sok családvesztett gyerek tanul itt, a diákok 70 százaléka sajátos nevelési igényű.
Állami normatíva nincs
Miután felvetődött a Cseperedő ötlete, Horváthné Szabó Ágnes vezetésével elkezdték megkeresni a módját, hogyan lehetne beindítani egy ilyen gyermekmegőrző és -fejlesztő intézményt. Kiderült, jogilag az úgynevezett alternatív napközbeni ellátás kategóriába férnek bele.
A bürokráciával is meg kellett harcolniuk, kellett írni pedagógiai programot, be kellett szerezni az ÁNTSZ- és a katasztrófavédelmi engedélyt, teljesíteni kellett a kormányhivataltól kapott listának megfelelő berendezéseket. Miután ez mind megvolt, engedélyezték a működést.
A Cseperedő fenntartására létrehoztak egy alapítványt, amely az iskolától bérel egy termet, foglalkoztat egy gondozót (és megoldja a helyettesítését, ha kell). Mivel ez egy teljesen új forma, nem fér bele semmilyen állami programba, így nem is jár neki semmilyen állami normatíva. A cseperedősök ugyanis nem tudtak olyan kritériumoknak megfelelni, hogy egy héten hány órát kell a gyerekeknek az intézményben tölteni, mi a pontos napirend – hiszen nem biztos, hogy a szülőknek minden nap és mindig ugyanolyan rendben kell iskolába járni.
Ragaszkodnak viszont a szakképzett gondozóhoz (ez a költségvetésben a legnagyobb tétel, ő az alapítvánnyal áll munkaviszonyban). A Cseperedőt a szakképzési centrum bármely intézményébe járó diák ingyenesen igénybe veheti, jelenleg 5-6 család él ezzel a lehetőséggel.
Szeptemberben indultak, az előkészítés és az engedélyeztetési eljárás mintegy fél évet vett igénybe. „A gondozó bérével együtt 250-300 ezer forintra van szükségünk havonta. De ekkor az alapítvány ad mindent: takarítószert, tisztálkodási szereket, pelenkát, gyümölcsöt, ebédet.”
Mivel állami pénz nincs, ezektől a családoktól gondozói díjat nem lehet beszedni, egyelőre adományokból (magánszemélyektől, cégektől) élnek. Ez olyan tárgyi adományokat jelent egyrészt, mint a terem berendezése („az egyik anyuka mondta, hogy vesz egy széket, erre a másik, hogy ő kettőt, a harmadik, hogy ő meg egy asztalt, a negyedik, hogy elhozza az IKEA-ból”), vagy kifestése (ezt az iskola diákjai vállalták). Másrészt pénzadományokat, amiből a gondozónő bérét tudják rendezni. De időnként kapnak pelenkát, játékokat, könyveket, élelmiszert is, amit aztán a családoknak tudnak továbbadni.
Nyitottságról híres
„Sokat lobbizunk azért, hogy a kutyaugatás felhallatszon az égig, hogy elismerjék és támogassák ezt a tevékenységet. Hogy legalább a gondozónő bérét megkapjuk az államtól. És tudjuk, hogy sok iskolában lemorzsolódnak ezek a fiatal anyák. Mire a gyerekük óvodába kerül, már általában nem tudnak visszaülni a padokba. Egy ilyen megoldás viszont utat nyit számukra a tanuláshoz” – mondja Szabó Ágnes.
Nemes-Nagy Katalin Erika iskolaigazgató már 11 éve dolgozik az Alterban, és már akkor voltak olyan diákjaik, akik nagyon fiatal korban vállaltak gyereket. „A hátrányos helyzetű családokban a kulturális háttér miatt sokszor előretolódik, akár 15-16 éves korra a gyerekek érkezése. Korábban ezek az anyák magántanulóként tudták folytatni az iskolát. A szakképzés sajátosságai miatt nem lehetnek azok, mert a gyakorlati órákra járni kell” – mondja.
A szegedi iskola egyébként is a nyitottságáról híres. Mivel szinte minden tanuló valamilyen szempontból problémásnak tekinthető, az Alterben mindenki egyedi esetnek számt, akiknek egyéni tanulási utakat biztosítanak. Ebből egyenesen következett, hogy segítsenek a diákjaiknak, akik szülők is.
„Ezek az anyák nem akarják elengedni a gyereküket. A kultúrájukban nem az van, hogy berakom a gyereket valahova, én meg építem a karrierem. A Cseperedő lehetőséget ad arra, hogy szünetekben lemenjenek hozzájuk. Igaz, az anyák előbb-utóbb rájöttek, hogy nem érdemes folyton lemenniük, mert az felzaklatja a gyerekeiket. Ehhez erős bizalomra van szükségük az iskola felé – teszi hozzá Rácz-Komlósi Soma, az iskola szociális munkása. – Ráadásul ezeknek a diákjainknak anyaként és tanulókként is funkcionálniuk kell, ami nem mindig megy együtt. Mi segítünk ebben is nekik.”
A szegediek szívesen segítenek, ha máshol is szeretnének ilyen bölcsődei szobát kialakítani. Nem titkolják, hogy állami támogatás nélkül nehéz a fenntartása, de azért megoldható adományokból – mondják.
„Szoktam ugratni a kollégákat, hogy startupot kellene csinálni a Cseperedőből – mondja a centrum főigazgatója. – Szív kell hozzá, és egy olyan elkötelezett ember, mint az Ági.”
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
