Az sem gond, ha eltörjük a bordáját
Ezrek életét menthetnénk meg, ha lenne merszünk az újraélesztéshez. Márkus Dávid mentőápoló segítségével eláruljuk, hogyan és miért lépjen azonnal a tettek mezejére pánikolás helyett, ha vészhelyzet van, és miért nem szabad leállni, még akkor sem, ha integetnénk az érkező mentőknek.
„Évente 26 ezer ember hal meg hirtelen szívhalál miatt Magyarországon. Közülük sokaknak nincs semmi panaszuk, nem szívbetegek, nem volt korábban infarktusuk, az egyik pillanatban mégis hirtelen a mellkasukhoz kapnak, összeesnek, és nem vesznek levegőt. Nekik tud a legtöbbet segíteni egy elsősegélynyújtó azzal, hogy pótolja a nem verő szív munkáját egészen addig, amíg a mentők át nem veszik a beteget. Ha valaki ezt tényleg meg meri és meg tudja tenni, akkor ezeknek az embereknek a 60-80 százaléka túl fogja élni” – mondja Márkus Dávid Életmentő Érdemérmes mentőápoló, a szerkesztőségünkben elsősegély-gyorstalpalót tartó SOS Elsősegély nevű oktatócég alapítója.
Rögtön hozzáteszi azt is, hogy hiába ilyen magas a túlélési esély, a hirtelen szívmegállásos eseteknek valójában mindössze az 5-10 százalékában történik sikeres újraélesztés. Évente körülbelül 18 700-an maradhatnának életben, ha az átlagember, tehát a járókelők, munkahelyen a kollégák, a családtagok, akár ön vagy én időben kapcsolnánk, nem haboznánk, és a megfelelő technikával elkezdenénk az eszméletlen ember mellkasát kézzel pumpálni. Mindössze ennyi kellene a statisztikák feljavításához.
Csakhogy kényelmesebb azt gondolni, hogy az újraélesztés a szakemberek, a hozzáértők reszortja, pedig elég ritkán esik össze valaki éppen egy intenzíves orvos mellett.
Tegyük fel, hogy azt vesszük észre, a Széll Kálmán téren áthaladva, tőlünk néhány méterre összeesik valaki, de valamiért nem rohanunk oda hozzá, nem nézzük meg, hogy lélegzik-e, és nem kezdjük meg az újraélesztést. Csak annyit teszünk, hogy azonnal riasztjuk a mentőket. Nyilván ezt a feladatot is valakinek el kell látnia, de pusztán a mentő kihívása nem elég.
Márkus Dávid ötödéves orvostanhallgató, három éve mentőzik, és eddig körülbelül 30 újraélesztést végzett. Ezek közül – mint mondja – csak azok voltak sikeresek, amelyeknél vagy már valaki korábban, még a mentők kiérkezése előtt megkezdte az újraélesztést, vagy a betegnek „jó kezekben”, a mentők jelenlétében állt le a keringése.
Optimális körülmények között a mentő Budapesten 5-10 perc alatt érkezik ki egy nem lélegző beteghez. Ehhez az időhöz tevődik még hozzá az a néhány perc, amit szemtanúként azzal töltünk, hogy felfogjuk, mi történt. Megy az idő azzal is, hogy vacillálunk, mit is kell ilyenkor tenni, esetleg várunk a másik közbelépésére, hogy majd ő tárcsázza a 104-et vagy a 112-t, és folyik el az a drága idő akkor is, miközben kotorászunk a telefonunk után a táskában, és amikor kétségbeesve próbáljuk összeszedni a gondolatainkat, hogy majd mit is mondjunk a mentésirányításnak. Mindez történik egy olyan helyzetben, amikor tényleg minden elvesztett vagy megnyert (attól függ, honnan nézzük) másodperc számít.
„Mit gondoltok, mennyi agya marad az emberünknek, ha legjobb esetben is tíz percig nem ver a szíve, mert nem csinálunk vele semmit?” – vezet rá az újraélesztés jelentőségére egy kérdéssel az oktató. „A válasz: semennyi. Az ilyen emberekből lesznek a súlyos agykárosodottak és az agyhalottak. Hiába vagyunk ott néhány perc múlva, és kezdjük meg azonnal az újraélesztést, ha újra is indul az ember szíve, használható agyfunkciója nem nagyon marad.”
Az emberek háromnegyede pánikol
Az életmentéskor tehát nem lehet megspórolni a civilek segítségét, de tegye a szívére a kezét (a szófordulat szándékos), aki a fenti, Széll Kálmán téri példában nem vacillálna egy pillanatot se, nem lenne bizonytalan, hogy odamenjen-e a földön fekvőhöz, és nem könnyebbülne meg, ha valaki más lenne olyan összeszedett és bátor helyette, hogy megkezdi a mellkaskompressziót?
Ám ahogy a fentebbi adatokból is kiderül: a bizonytalanság, a felelősség áthelyezése a másikra egy ilyen helyzetben a lehető legrosszabb, amit tehetünk. Ennél már egy hibás technikával végzett újraélesztés is hasznosabb lehet.
Márkus Dávid épp azért hozta létre 2014-ben az SOS Elsősegély oktatócéget, hogy a vészhelyzetek legnagyobb rizikófaktorát, vagyis az időhúzást mérsékeljék azáltal, hogy olyan embereket képeznek, akik nem félnek életet menteni, mert tudják az újraélesztés legfontosabb szabályait. A cég oktatói a lakossági felvilágosítás mellett 4-6 órás tanfolyamokat tartanak munkahelyeken, és aki a képzésüket elvégzi, abból munkahelyi elsősegélynyújtó lesz. Erre már csak azért is szükség van, mert minden munkahelyen kötelező, hogy műszakonként elérhető legyen egy-egy oktatott elsősegélynyújtó ember.
A SOS Elsősegély csapata olyan helyeken is dolgozott már, ahova egyébként az elsősegélynyújtás üzenete csak ritkán jut el. Oktattak mélyszegény településeken, gyermekotthonokban, az újraélesztés technikáját sikerrel tanították meg látássérülteknek és középsúlyos értelmi fogyatékosoknak is.
„Az újraélesztést bárki gyorsan meg tudja tanulni” – mondja a mentőápoló.
Volt, hogy civilben egy hajléktalan embert kértem meg, hogy vegye át a mellkas pumpálását, és nagyon jól csinálta. Máskor egyetlen embert láttam magam körül, egy segédmunkást, akiben volt lélekjelenlét, mert általában az emberek háromnegyede pánikol. Megkérdeztem tőle, hogy tudna-e segíteni az újraélesztésben, majd két-három nyomással megmutattam neki, hogy mit kell csinálnia, ő pedig folytatta. Valószínűleg egy életre megmarad neki ez a tapasztalat.
Az oktatási módszerük lényege, hogy egy bármilyen kritikus szituációban előhívható tudást adjanak át. „Úgy állítjuk össze az anyagainkat, hogy minden egyes vészhelyzethez legyen egy vagy két mondatunk, amely rögzül az emberekben, és amely stressz alatt is eszükbe jut. Erősen vérzik? Akkor nyomni kell! Nem vesz levegőt? Akkor a mellkasát kell addig pumpálni, amíg a mentők át nem veszik.”
Eltörik egy-két borda, na és?
Az életmentő alaplépéseket és az újraélesztés szabályait most nem részleteznénk (ezeket megtalálhatják például az SOS Elsősegély kiskönyvében). Inkább leírjuk, hogy mi milyen tanulságokat szűrtünk le a tanfolyam során.
Az első alapszabály valahogy így hangzik:
Inkább csináld rosszul, mint sehogy.
A szakember azzal érvel, hogy látott már sikerrel végződő újraélesztést úgy, hogy az illető egyébként hibásan csinálta. Ne féljünk tehát attól, hogy még több kárt okozunk a földön fekvőben, hiszen azon a helyzeten, hogy a betegnek leállt a keringése, már nem igen tudunk tovább rontani – „halottabb már nem lesz”.
Az sem gond, ha eltörjük a beteg bordáját – mondja Márkus Dávid. „Én is törtem már el párat. Ilyenkor nem azt kell elképzelni, hogy egy éles csont átszúrja a beteg összes belső szervét, hanem általában a csont-porc határán lesz egy tompa törött csontvég, ami nem szokott semmilyen kárt okozni, és idővel be is gyógyul. Nyugodtan törjetek tehát bordát, ne ezen múljon.”
Akkor sem kell görcsölni, ha nem tökéletes a nyomásoknál a kéztartásunk, és nem dől össze a világ, ha nem pont a szegycsont alsó harmadára helyezzük a tenyerünket. Egy a lényeg, hogy próbáljuk meg.
„Erre mondok egy nagyon pozitív példát. Egyszer egy idős házaspár egyik tagja rosszul lett az ágyon ülve. A férfi hívta a mentőket, és kapta az utasítást, hogy helyezze a feleségét a földre, majd kezdje meg a mellkaskompressziókat. Az ő hetvenvalahány évével azonban nem tudta a nőt lerakni a padlóra, de a semminél az is több volt, hogy a rugózó ágyon kezdte el őt nyomni. Mikor mi kiérkeztünk, még 13 percig folytattuk az újraélesztést, és sikeres volt, a férfi munkájának hála. Még ha csak 10-15 százalékos keringést is tudott csinálni, az épp elég volt ahhoz, hogy a beteg visszahozható legyen.”
Ne hagyd abba!
A másik fontos tanulság, hogy az életmentést addig csináljuk, amíg nem kezd normálisan lélegezni, eszméletéhez térni a beteg, vagy amíg a mentők át nem veszik tőlünk a munkát.
Nem hagyhatjuk abba az újraélesztést még akkor sem, ha felállnánk integetni az érkező mentőknek, hiszen ebben az esetben tulajdonképpen mi vagyunk a beteg szíve, nem állhatunk le.
Egy 2-3 másodperces kompressziószünet 6-8 másodperces keringés nélküli állapotot idéz elő. Ugyanezért fontos az is, hogy az újraélesztés során úgy oldjuk meg a leváltásunkat, hogy nyomásszünet nélkül vegye át a másik a pumpálás feladatát.
A cserére pedig, ha egy mód van rá, kerítsünk sort, mert felmérés bizonyítja, hogy még a legedzettebb mentők kompressziós hatékonysága is romlik 2 perc folyamatos nyomkodás után.
Felejtsük el a pulzust!
Defibrillátor, befújás, pulzusmérés – dolgok, amelyekről tanultuk az iskolában vagy esetleg a jogosítvány megszerzésekor, használatuk életmentéskor azonban másodlagos. Márkus Dávid azt mondja, hogy felejtsük el például a pulzusmérést, mert nem megbízható. Stresszhelyzetben előfordulhat, hogy a magas vérnyomásunk miatt valójában a saját pulzusunkat érezzük a beteg artériájának lüktetése helyett, alacsony vérnyomásnál pedig ki sem tapintható a pulzus.
Volt olyan betegem, aki annyi vért vesztett, hogy nem éreztem a pulzusát, miközben beszélgettünk.
Ehelyett a tutibiztos módszer az, ha az eszméletlen embernek hátrahajtjuk a fejét, és fölé hajolva 10 másodpercig, látjuk, halljuk, és érezzük, hogy van-e légzése. „Ha bizonytalan vagy abban, hogy kell-e újraélesztést végezned, inkább végezz. Legfeljebb, ha szól, hogy légyszi, hagyd abba, akkor befejezed.”
A defibrillátorról az oktató azt mondja, hogy bár beszerzése nem kötelező, irodaházakban vagy nehezen megközelíthető helyeken, például logisztikai raktárakban nagyon jó, ha van. Minden metróaluljáróban is elérhető egy AED-készülék, vészjelzőn keresztül kell szólni a forgalmi ügyeletnek, ha szükséges a használata.
Ugyanakkor a defibrillátor nem helyettesítheti az újraélesztést, a mellkaskompressziót például nem szabad csak azért megszakítani, hogy el tudjunk menni a készülékért. „Mert így mire az eszköz a beteghez ér, már nem tud miben segíteni, már nem tudja megszüntetni a keringészavart.” Ha egyedül vagyunk a helyszínen, nincs segítségünk, és választani kell az AED és a pumpálás között, mindenképp az utóbbit válasszuk.
Végül, de nem utolsósorban felejtsük el a szájon át történő befújást – a lélegeztetést – is, ha nem vagyunk biztosak a technikájában – javasolja az oktató. Befújás nélkül, csak folyamatos mellkaskompressziókat végezve is sikeres lehet az újraélesztés, de ez fordítva már nem igaz.
Itt is csupán azt az egy dolgot kell mérlegelni, ami az egész tanfolyam legfontosabb tanulsága: elvesztegetett idő minden egyes másodperc, amit a vér keringtetése nélkül hagyunk eltelni.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
