Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Sokat kell dolgozniuk a nőknek, de legalább érezzék rosszul magukat – a kommentelők nagy része szerint ezt jelenti a Telekom anyák napi videója.
Egy háromperces reklámfilmmel próbálkozott a Telekom anyák napján. A Bocsi Anyu! – Egy rendhagyó Anyák napja című klipben az anyák napi ünnepségre érkező nők nézik végig, amint a gyerekeik egy kivetítőn visszamondják az ő kifogásaikat, miért nem érnek rá. Aztán elmondják, hogy el kell gondolkozni, mi az igazán fontos az életben, bejönnek a gyerekek, és mindenki boldog.
Kivéve a kommentelőket.
A Telekom Facebook-oldalát és a Youtube-ra feltett videót elárasztották a kommentek: sokak szerint ez a dolgozó nők megalázása, akik nem jókedvükből nem érnek rá, hanem mert csak úgy tudják a családot fenntartani, ha dolgoznak. Mások azt emelték ki, hogy egy szó sem esik az apákról, a család elhanyagolása egyedül a nő hibájának tűnik. Volt, aki azt írta:
Ugye a Telekom az egy olyan munkahely, ahol minden anya 4 maximum 6 órában dolgozhat, hogy időben odaérjen mindenhová?
Azért a Telekom sem maradt szótlan – amikor valaki bekommentelte, hogy a cég inkább a szolgáltatásaival foglalkozzon, már jött is a válasz:
Szia András! Problémát tapasztalsz a szolgáltatássokkal? Ha igen, az otthoni vagy a mobil csomagok nem működnek megfelelően?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.