Nem bűncselekmény többé a homoszexualitás Botswanában

A legfelsőbb bíróság ugyanis eltörölte az erre vonatkozó törvényt.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem bűncselekmény többé a homoszexualitás Botswanában

A botswanai legfelsőbb bíróság szerint nem büntethető többé a melegek közötti szexuális kapcsolat, számol be az AFP

Afrika egyik legstabilabb és legdemokratikusabbnak tartott országában 1965 óta élt a homoszexualitást büntető törvény, melynek kapcsán akár hétéves börtönbüntetés is kiszabható volt.

A törvény eltörlését a Legabibo nevű botswanai LGBT+ szervezet kezdeményezte, miután nem engedték legálisan bejegyeztetni a társaságot. Az egyik dolgozó, Thato Game Tsie szerint nemcsak jogi, hanem egészségügyi értelemben is fontos lépés a törvény eltörlése, hiszen így többen fordulhatnak majd orvoshoz olyanok, akik eddig szexuális irányultságuk miatt kapott betegségeiket nem vizsgáltathatták ki.

Korábban Angolában Mozambikban és a Seychelles-szigeteken is eltörölték a hasonló törvényeket.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.