szerző:
MTI

Egy hét alatt kétszeresére nőtt azoknak az embereknek a száma, akik légzőszervi betegséget kaptak azután, hogy e-cigarettát szívtak.

Illinois szövetségi állam illetékesei szerint először okozhatta egy beteg halálát elektromos cigaretta szívása az Egyesült Államokban. Közleményük szerint a beteg elektromos cigarettát szívott, és a közelmúltban szállították kórházba súlyos légzőszervi betegséggel. Más információt nem tettek róla közzé.

Melaney Arnold, az illinois-i közegészségügyi hivatal szóvivője elmondta, hogy ez az első haláleset az államban, amely kapcsolatba hozható elektromos cigaretta szívásával. Emellett egy hét alatt kétszeresére, 22-re nőtt azoknak az embereknek a száma, akik légzőszervi betegséget kaptak az után, hogy e-cigarettát szívtak.

„Aggodalomra ad okot e betegségek súlyossága, és tudatnunk kell, hogy az e-cigaretta és szívása veszélyes lehet. Felkértük a szövetségei járványügyi hatóságot, segítsen kivizsgálni ezeket az eseteket” - olvasható a közleményben.

Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) szerdán kiadott közleménye szerint az Egyesült Államokban 153 súlyos tüdőbetegséget jegyeztek fel az elmúlt két hónapban, amelyek kapcsolatba hozhatók azzal, hogy a beteg elektromos cigarettát szívott. A CDC közleménye kiemelte, hogy egyetlen haláleset sem fordult elő, és a betegek többsége fiatalkorú, illetve fiatal felnőtt.

A CDC hangsúlyozta azt is, hogy a betegségek okát egyelőre nem ismerik, de az összes bejelentett eset összekapcsolható elektromos cigaretta szívásával. Egyes betegek arról számoltak be, hogy az e-cigaretta készüléket marihuána alapú termék fogyasztására használták.

Az orvosok szerint a megbetegedések hasonlítanak az inhaláció okozta sérülésre, amikor a tüdő egy égető anyagra reagál. A szakemberek egyelőre kizárták azt, hogy fertőző megbetegedésekről lenne szó.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tizennégy ember életét megmentve halt meg egy magyar pilóta

Tizennégy ember életét megmentve halt meg egy magyar pilóta

Mindenük odaveszett, mikor leégett a házuk

Mindenük odaveszett, mikor leégett a házuk

Drónnal támadták meg a világ legnagyobb olajfinomítóját

Drónnal támadták meg a világ legnagyobb olajfinomítóját

Nagyon máshogy néznek ki ezek a Snickersek, de miért?

Nagyon máshogy néznek ki ezek a Snickersek, de miért?

Orbán: magyar küldetés megmutatni, milyen a keresztény szabadságra épített élet

Orbán: magyar küldetés megmutatni, milyen a keresztény szabadságra épített élet

Több mint 33 millió forintból készült el egy másfél kilométeres poros út Zalában

Több mint 33 millió forintból készült el egy másfél kilométeres poros út Zalában