Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Asiagói-fennsíkról hozzák, ahol tavaly ősszel hatalmas viharok tomboltak.
A tavaly őszi viharok által súlyosan megtépázott észak-olaszországi Asiagói-fennsíkról, Veneto tartományból származik idén a Szent Péter téren felállítandó karácsonyfa - közölte csütörtök a Vatikán.
A 26 méter magas lucfenyőt, amelynek törzse 70 centiméter vastag, két Vicenza megyei település, Rotzo Pederscala és San Pietro szállítja. Vele együtt 20 kisebb fenyőfát is küldenek a zarándokok pápa általi fogadására használt VI. Pál terem díszítésére. A kivágott fák helyett 40 másikat ültetnek.
A Szent Péter téri karácsonyfa fényeit december 5-én kapcsolják fel.
A vatikáni karácsonyfa melletti betlehemet az idén a Venetóval szomszédos Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) tartományban, Trentino megyében fekvő, a 2018. október-novemberi viharokban ugyancsak súlyos károkat elszenvedő Scurelle település mesteremberei készítik.
A karácsonyfa és a betlehem két különböző vidékről származik, amelyet az Északkelet-Olaszországban számos erdőt romba döntő tavaly őszi viharok emléke köt össze - közölte a Vatikán.
A Szent Péter téri betlehem a trentinói hagyományokat tükrözi, két nagy faszerkezetből áll, amelyekbe életnagyságú figurákat helyeznek. A tavalyi orkánerejű viharokra emlékeztetve néhány kidőlt fa törzse is a jászol mellé kerül.
(Kiemelt képünk illusztráció.)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.