Kiderült, mi okozta Benkő Dániel halálát

A gitárművész az egyik barátja előtt esett össze.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiderült, mi okozta Benkő Dániel halálát

Benkő Dániel vasárnap este hunyt el 72 évesen. A művész lánya, Dalma a Borsnak mondta el zokogva, hogy édesapja halálára senki nem számított. Elmondása szerint aznap teljesen jól volt, ám egyszer csak mellkasi fájdalmakra panaszkodott.

"Szívinfarktust kapott, és már nem tudtak rajta segíteni. Hatalmas csapás ez nekünk, a szeretteinek, és a fájdalmat szeretnénk csak magunk megélni" – mondta Benkő Dániel lánya a Borsnak.

A Ripost cikke szerint Benkő amiatt, hogy hosszú hónapok óta nem szerepelt a médiában, kisebb depresszióba esett. Elszigetelten élt, a telefonját is csak ritkán vette fel. Barátai szerint gyengélkedett, kórházban is kezelték.

A halála estéjén egy jó barátja is ott volt vele. Ő is könnyeivel küszködve mesélte, hogy semmi jele nem volt a hirtelen halálnak, aznap jól volt, jókedvű volt, viccelődött is. Viszont este, miután elment aludni, Dániel rosszul volt, kijött a szobájából, mert mellkasi fájdalmai voltak. Az asszony itt már látta, hogy valami baj van, de mire észbe kapott, Dániel már összeesett előtte. Rögtön tárcsázta a mentőket, akik próbálták újraéleszteni, de nem lehetett megmenteni.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.