Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet miatt nem tarthatóak meg a 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények, ezért Budapest minden nagyobb szórakozóhelye bezárta kapuit.
A szerdán kihirdetett veszélyhelyzet miatt határozatlan időre bezár az Instant-Fogas komplexum és a Szimpla kert is - derült ki a kapuikra kiragasztott plakátokból.
Nincsenek egyedül: bezárja kapuit az Ellátóház, az A38 hajó, a Mika Tivadar Mulató pedig csak kocsmaként működik. Az Akvárium Klub elhalasztja koncertjeit: kizárólag terasza és bisztrója lesz nyitva, a Liget pedig annak ellenére zár be, hogy a szabadtéri rendezvényterének befogadóképessége nem éri el az 500 fős korlátot. A zárás visszavonásig érvényes, azt senki sem tudja, hogy a veszélyhelyzet meddig tart. Minden szórakozóhely hangsúlyozta, koncertjeiket nem véglegesen törölték, igyekeznek az előadóikkal új időpontokban megállapodni (ezt az Instant-Fogas már meg is tette).
Nyitva tartanak viszont a kisebb kocsmák és szórakozóhelyek, utóbbiak kapuján azonban új plakátok jelentek meg, mely szerint a bent bulizók számát száz főben maximalizálják.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.