Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szudánban erősítik a nők jogait, a többi között azzal, hogy betiltják a női nemiszerv-csonkítást, emellett engedélyezik az alkoholfogyasztást is a nem muszlimok számára - jelentette be Naszridín Abdulbari szudáni igazságügyi miniszter az állami televízióban.
A tárcavezető szombaton este közölte a majdnem négy évtizede bevezetett keményvonalas iszlamista szabályok reformját. Abdulbari szerint nem büntetik többé az iszlám vallás elhagyását és betiltják a női nemiszerv-csonkítás gyakorlatát is. Hozzátette, a nőknek ezentúl nem lesz szükségük családjuk férfitagjainak engedélyére ahhoz, hogy gyermekeikkel utazhassanak.Mint mondta, a nem muszlimok nem követnek el többé bűncselekményt azzal, ha magánkörülmények között alkoholt fogyasztanak. Muszlimok számára azonban a tilalom továbbra is fennáll, amelynek megszegőit általában testi fenyítéssel büntetik az iszlám igazságszolgáltatásban.
Az ENSZ szerint a 41 millió lakosú Szudán mintegy 3 százaléka nem muszlim. Az alkoholos italokat 1983-ban tiltotta be Dzsafar Nimeiri akkori elnök szimbolikus whiskys üvegeket dobálva a Nílus-folyóba a fővárosban, Kartúmban. Abdalla Hamdok miniszterelnök átmeneti kormánya, amely az országot 30 éven át vezető Omár el-Besír elnök megbuktatását követően tavaly került hatalomra, megfogadta, hogy demokratizálja az országot, véget vet a hátrányos megkülönböztetésnek és békét köt a lázadócsoportokkal. Nimeiri iszlamista törvénykezése egyik kulcseleme volt a 22 éven át tartó polgárháború kirobbanásának Szudán muszlim többségű északi és többségében keresztények lakta déli része között, ami végül Dél-Szudán elszakadásához vezetett 2011-ben.
Az 1989-ben hatalomra került Besír tovább szélesítette az iszlám jog hatályát. A szudáni keresztények főleg Kartúmban és a Nuba hegyvidéken élnek Dél-Szudán határán. Egyes szudániak azonban különböző hagyományos afrikai vallásokat is követnek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.