szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A felvételt egy erdész készítette, de azt nem árulta el, hol.

Farkaskölyökkel futott össze egy erdész a Bükkben, aki mindezt videóra is vette. A felvételt a 444.hu vette észre és osztotta meg. A férfi már korábban is látott farkasokat a Bükkben, de kölyköt most először tudott videóra venni. A találkozás helye nem ismert, az erdész ugyanis szándékosan nem árulta el:

ezzel szeretné védeni a farkasokat.

A 444.hu megjegyzi: az Északi-középhegység egyes területein már tartósan megtelepedtek és szaporodnak a farkasok, de a kölykökről eddig legfeljebb vadkamerás felvételek készültek.

A farkas az emberre nem jelent veszélyt, itthon pedig 2001 óta fokozottan védett fajnak számít.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Bahrein úgy megijedt Irántól, hogy Izrael mellé állt

Bahrein úgy megijedt Irántól, hogy Izrael mellé állt

98 koronavírusos van a börtönökben

98 koronavírusos van a börtönökben

Még ezen a héten elindul a Telex

Még ezen a héten elindul a Telex