Zseniális fotóval emlékezett Maradonára a Queen gitárosa
Az együttes 1981-ben turnézott Argentínában, ahol találkoztak az ország szupersztárjával.
hvg.hu
A Queen a The Game című lemezével turnézott Argentínában 1981-ben, és olyan dalokkal vették le a rajongókat a lábukról, mint a Crazy Little Thing Called Love vagy az Another One Bites the Dust. A Buenos Aires-i stadionban 300 ezer ember volt kíváncsi rájuk.
Freddie Mercury viszont kíváncsi lett az ország futballhősére, az akkor 21 éves Diego Maradonára, akivel egy partin találkozott először, és bár sokakkal ellentétben ő nem igazán értett a focihoz, nagyon jól kijöttek egymással. Mercury pedig meghívta Maradonát, hogy lépjen színpadra velük.
Ez meg is történt, őrületbe kergették a közönséget, a nagy pillanatot pedig egy mezcserével koronázták meg. Ennek az eredményét láthatjuk azon a képen, amelyet most Maradonára emlékezve Brian May közzé tett a Facebook-oldalán.
R.I.P. DIEGO MARADONASet football alight - a legend gone too soon.Condolences to family, friends and fans.BBC...
A képek ugyanakkor nem kevés vihart is kavartak, Maradonát ugyanis bírálták amiatt, hogy a brit zászló színeit öltötte magára, lévén, hogy a két ország viszonya a falklandi háború miatt nem volt olyan barátságos. Maradona azzal védekezett, hogy a fotók legalább egy hónappal a konfliktus kirobbanása előtt készülték, és egy évvel a háború kitörése előtt.
Amikor Freddie Mercurynak vetették fel, hogy micsoda demagóg dolog volt mezt cserélni Argentína legnagyobb sportlegendájával, a Queen énekese annyit mondott: ez nevetséges.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.