hvg.hu: A középiskolák néhány hete újra átálltak az online oktatásra. Mennyivel volt felkészültebb a rendszer a tavaszi időszak után? Mi volt a tapasztalat, mennyire volt sikeres a márciusban elrendelt tantermen kívüli digitális tanrend?

Prievara Tibor: Nézőpont kérdése, hogy a tavaszi tantermen kívüli digitális rend jól sikerült-e. Azt halljuk, hogy kevesebben buktak, jobbak lettek a jegyek, az érettségi eredmények nem romlottak. Adminisztratív szempontból tehát elmondhatjuk, hogy ez egy sikertörténet volt. De azért lehetett más hangokat is hallani. Többek között Csapó Benő professzor hívta fel többször a figyelmet arra, hogy egyáltalán nem mindenkinek tett jót az az időszak, különösen az alsó tagozatban, főleg 1-2. osztályokban nagyon nagy lemaradásokat okozott a karanténoktatás. A hátrányos helyzetű diákoknak pedig kifejezetten káros volt, hiszen ők nem is tudtak sokszor kapcsolódni az online oktatáshoz, és ez a diákok akár 15–20 százalékát is jelentheti. De ezek mellett is érdemes a számok mögé nézni: mit jelent a kevesebb bukás, a több jegy? Azt gondolom, hogy

tavasszal volt egy olyan kegyelmi állapot, amikor mindenki nagyon jó fej volt a másikkal.

Amellett, hogy hatalmas ijedtség volt, kialakult azért egy hősies, bajtársias, egymással-egymásért munka. A tanárok felé megértőbbek voltak a diákok, ha esetleg bénák voltak, nem ment minden flottul nekik, és a tanárok is megértőbbek voltak a diákokkal szemben az új helyzet miatt.

AFP / Mint Images

hvg.hu: Márciusban egy hirtelen bejelentéssel kezdődött az online oktatás, az állam pedig ráhagyta az iskolákra, pedagógusokra, hogy oldják meg az egészet, ahogy tudják.

P. T.: Mi a Tanárblogon már akkor felhívtuk a figyelmet, hogy meg kellene határozni, legalább iskolai szinten, milyen eszközökkel kezdenek neki a távoktatásnak a tanárok. Miközben a szlovák kollégák azon dolgoztak, hogy ott országos szinten legyen kötelező egy rendszer erre, Magyarországon a tanár szintjén határozták meg ezt, minden tanár azt csinált, amit akart, mondván, az a tanár integritásának része, hogy meghatározza az eszközöket, amelyekkel dolgozni akar. Így sok helyen elég kaotikus lett a munka, mert egy diák adott esetben 6-7 platformot is kénytelen volt követni – ez pedig átláthatatlan feladat volt számára. Volt, ahol persze jól működött a dolog, ahol jól átgondoltan, kiválasztottak egy vagy két platformot, és mindenki azt használta, de a legtöbb helyen nem ez volt a helyzet. Leggyakrabban az volt az oktatási folyamat, hogy kevés órát tartottak, a gyerekek kaptak esetleg egy e-mailt, hogy tanulják meg a tankönyv 61. oldalát, vagy jegyzeteljék ki az adott fejezetet, és küldjék vissza. Esetleg az alapján írjon egy tesztet valamelyik tesztalkalmazással, a végeredményt „screenshotolja le” és küldje be a tanárnak. A kérdés az, hogy történt-e valódi tanulás e folyamat közben.

hvg.hu: A rendszer elvileg kapott egy negyedévet arra, hogy leszűrje a tavaszi tapasztalatokat és felkészüljön egy következő távoktatási időszakra. Történt bármi is nyáron?

P. T.: Kevés esélye volt annak, hogy nem lesz második hulláma a járványnak, gondolhattuk, hogy lesz újra digitális munkarend. De egyrészt a jó öreg struccpolitikát követtük, homokba dugtuk a fejünket és vártuk, hogy többé ne történjen meg az online oktatás, mert az sok szempontból nem volt egy ideális helyzet.

A kormányzat annyit tett, hogy valamennyire feltuningolta az e-Kréta rendszert, abba legalábbis beintegrált egy úgynevezett digitális kollaborációs teret. Az e platformról megfogalmazott vélemények ugyanakkor a „Google Classroom light”-tól a „szörnyen használhatatlan iszonyatig” terjedtek. Én azt gondolom, hogy a kormány ezzel belőtte a digitális pedagógia legalját.

Fel és le lehet tölteni file-okat, lehet rajta digitális órát is tartani, mivel beleintegrálták a Cisco Webexet, de ennyi. Hogy hol van belőle a kollaboráció, azt én sem látom.

AFP / Andy Buchanan

hvg.hu: De az iskolák is felkészülhettek volna.

P. T.: Míg márciusban az volt a szűk keresztmetszet, hogy a tanár mit tud megcsinálni, most az lett a fontos, hogy az iskola hogyan tudja a formalizált oktatást átvinni a netre. Tehát fél éve volt egy tanárközpontú digitális pedagógia, most őszre ez átváltott iskolaközpontú pedagógiává.

hvg.hu: Ez mit jelent pontosan?

P. T.: Márciusban hagyták dolgozni a tanárt úgy, ahogy ő akar és tud. Most viszont az lett a fontos, hogy az iskola képes legyen formálisan igazolni, hogy tanulás történik. Most azt csináljuk, hogy a diáknak kötelező bekapcsolt kamerával részt venni az órákon, bevezettünk valamilyen keretrendszert, és hoztunk különböző szabályokat, amelyekkel sikerült eltolni az egész online oktatást formális irányba. Márciusban mi történt? A diákok megkapták a feladatokat, majd among-usoztak a tanulás helyett, és amikor kellett, lemásolták egymásról a megoldásokat. Mi történik most? Ülnek a diákok a bekapcsolt kamera előtt, rövid idő alatt rájönnek, hogyan kell a telefonjukat a megfelelő szögben használni úgy, hogy az feltűnésmentes legyen, és among-usoznak.

MTI / Máthé Zoltán

Már most látszik, hogy rossz hatással lesz az online oktatás a gyerekek képességfejlesztésére, általában a pedagógiai sikerességre. Tavasszal a tanár feltöltött a Google Drive-ba egy feladatlapot, a mellette lévő mappába pedig várta a megoldást. Kapott is egy megoldást és annak 34 másolatát a többi 34 diáktól. Látszott, hogy ő sem gondolta komolyan a tanítást, és a diákok is tudták ezt. Volt egy kölcsönös összekacsintás. A tanár küzdött, próbált valahogy talpon maradni, a diák elfogadta, hogy ez van és tudomásul vette. Ez most megváltozott. Az iskola elkezdett szigorítani. Ha nem vesz részt a diák bekapcsolt kamerával az órán, akkor igazolatlan hiányzást kap. A felszerelés hiányáért is büntetés jár. A tanárok sem annyira jó fejek, mert érzik a nyomást, hogy tanítaniuk kell, de a digitális kompetenciáik nem ugrottak hatalmasat az elmúlt pár hónapban.

Az iskolák is feszültek, mert érzik, hogy ez nem egy egyszeri eset, amit ideiglenesen egy kis ideig meg kell oldani, hanem valószínűleg rendszerszinten is máshogy kellene működni. És ennek a működésnek a megoldását jelenleg a formalizált működésben látják.

Megváltozott a hangulat. A diákok sem annyira jó fejek már. Sok helyen elkezdtek aktívan ellenállni ennek az oktatási formának. Nem akarok ötleteket adni, de megtalálják a módját, hogy hogyan ússzák meg a feladatok leadását, vagy legalábbis időbeni eltolását. Elkezdődtek ezek a játszmák. És ebből nem a pedagógus fog jól kijönni.

„Egy fél ország röhögött a videómon három hónapig, közben az én életemből eltűnt a humor"

hvg.hu: Tehát folyik valami digitális tanítás, de kevésbé digitális tanulás?

P. T.: Ha egy diáknak megtartanak hat órát egy nap, és ő egyszer sem szólal meg, akkor feltételezhetjük, hogy nem sok mindet tanult. Ha bárkit beültetnék egy gép elé, hogy hallgasson végig ötször negyvenöt percen keresztül picit zavaros Skype-órákat a különböző tantárgyak témáiról, a második után valószínűleg lefagyna az agya, és zombiként ülné végig a többit. Ha formalizáljuk a rendszert és a formalizáljuk a számonkérést, is, akkor az lesz, hogy ott fognak ülni a gyerekek a Zoom-órákon a gép előtt 5x45 percen keresztül, katatón állapotban, leolvadt aggyal, zoombiként.

hvg.hu: A távoktatásra rákényszerít a járvány. Mégis mit lehetne tenni?

P. T.: Akkor működik jól egy óra – de jobb lenne inkább tanulási időszakokról beszélni –, ha azért vannak bizonyos szabályok, például a kapcsolatteremtés, a visszajelzési rendszerek szabályait stb. Nem tudjuk megspórolni azt sem, hogy tudatosítsuk a diákokban az óra értelmét, hogy miért is vagyunk itt. Mert ha nem tetszik nekik, kikapcsolnak. Erre az offline oktatásban kevésbé vagyunk rákényszerítve. De most még csak lecseszni sem lehet valakit, mert bármikor lehalkítja a tanárt.

Ráadásul van egy szürke zóna, amiről nem szoktunk beszélni. Mi van, ha online tanóra közben egy 18 éves gyerek rágyújt? Hiszen ő otthon van, otthon azt csinál, amit akar, ráadásul már felnőtt. És ha látja, hogy ezzel a helyzettel nem tud mit kezdeni a tanár, akkor a következő órán egy üveg Unicummal jelenik meg, amit óra közben meg-meghúz. Próbálgatják a diákok a rendszer határait.

Ez persze szélsőséges eset, de megtörtént. A lényeg az, hogy történik-e valami a digitális oktatás során a tanulóval. Formálisan ki lehet pipálni, hogy megvolt az óra, jelen volt mindenki, de hogy valójában mi történt pedagógiai szempontból, erről ez semmilyen képet nem nyújt. Biztos vagyok benne, hogy ha vége lesz ennek a második távoktatási etapnak, megint zseniális eredmények jönnek majd ki a statisztikák alapján. Elmondható lesz, hogy jól működött minden, miközben valódi tanulás vagy volt vagy nem.

Túry Gergely

hvg.hu: Az nagyjából kiderült, hogy a távoktatásban a számonkérés, az értékelés az egyik legnagyobb problémája a pedagógusoknak. Van erre jó módszer?

P. T.: Azokat a folyamatokat a legkönnyebb értékelni, amelyeket a legkönnyebb gépesíteni. Ilyenek a lexikális tudást mérő tesztek. Igen ám, de ezeket a legkönnyebb kipuskázni is. Ha felteszek 15-20 kérdést bármilyen témában, egy fél perc alatt megkeresik a diákok a neten a helyes válaszokat. Sok tanár ezt belátta, és átváltott esszékre. Mindenkitől bekért az adott témában kétoldalas esszéket, és azt vette észre, hogy a hétvégén ott tornyosul az általa tanított 200 diák négyszáz oldalnyi dolgozata. Ez nem működik. Ha nem tudja kijavítani, azzal a tanári hitelesség szenved komoly csorbát.

Az a tapasztalat, hogy a diákok akkor csalnak egy dolgozatnál, ha annak vagy nagy a tétje, vagy megtanulhatatlan feladatok vannak benne, vagy ha nem látják a dolgozat értelmét. Ezekre mindenképp érdemes figyelni. Ha például feleletválasztós tesztet csinálunk, legyen a tét kicsi. Én azt is szoktam engedni, hogy többször is megcsinálhassák. A másik hatékony értékelés a folyamatos visszajelzés. Ki kell találni annak módját, hogy a diák állandóan kapjon arról jelzést, hogy fejlődik. Azt is érdemes átgondolni, hogy izgalmas feladatokat kapjanak a diákok, amelyek motiválják őket. De sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy a tanároknak nem maradt energiájuk, hogy figyeljenek arra, mit tudott megtanulni a diák az adott tanulási időszak alatt, csak arra figyelnek, mit tudtak megtanítani. Elvált egymástól a digitális tanítás és a digitális tanulás.

hvg.hu: Mindebből az látszik, hogy nem túl optimista abban a tekintetben, hogy valóban hatékonyan működő digitális oktatás épülhet ki.

P. T.: Nagyon érdekes volt figyelni a tanárikban, tanári közösségekben a tavaszi átállás után a véleményeket. Voltak a technofóbok, akik önmaguk megerősítését látták abban, hogyha elment a net, ha nem működött valami, ha a diákok sem tudták bekapcsolni a megfelelő gombokat. Na ugye, hülyeség ez az egész digitális oktatás – mondták. Voltak azok a típusú tanárok, akik úgy érezték, elveszítették a kapcsolatot a diákokkal, mivel online nem tudtak úgy tanítani, ahogy megszokták, az egész időszakot vakrepülésnek tartották. Valahogy próbálták megoldani, de tudomásul vették, hogy ez nem lesz hatékony, csak akkor lesz az, ha végre minden visszaáll a régi offline mederbe. Voltak iskolák, ahol védték a mundér becsületét, ahol akkor is azt mondták, hogy működött a dolog, ha nem működött. (Ilyen attitűdöt tapasztaltunk a kormány részéről is.) Volt persze olyan tantestület is szerencsére, ahol elkezdtek eszközparkot fejleszteni, kialakították a képzési rendszer, a tudásmegosztás formáit, amivel a tanároknak lehetősége lett felzárkózni. De azért itt sem azt láttuk, hogy „kilőtt” a digitális pedagógia.

Nagyszabású, országos képzések nem indultak, de helyben kisebb webináriumokon azért tudtak tanulni a pedagógusok. A digitális pedagógiai alapvetően egy szemléletváltásról szólna. Ha valaki frontálisan tanít offline, és maximum egy PPT-bemutatóval beszéli végig a 45 perces órákat, ha valaki kizárólag a minősítő értékelésben hisz, akkor meg van lőve a digitális oktatással, mert ott ezek nem működnek. És még egy fontos dolog: ha valaki mégis át próbált állni egy új szemléletű digitális oktatásra, és azt tapasztalta, hogy minden flottul ment, mindenki mindent ért, minden szép, akkor valamit rosszul csinált, akkor ott nem volt pedagógiai paradigmaváltás. Ha baj van, ha ellenállás van, ha nem működik minden úgy, ahogy szeretnénk, akkor járunk jó úton. Egy okkal több, hogy ne adjuk fel, ha nehézségeket tapasztalunk.