A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A modell azt mondta, örök emlék marad az esküvő.
Kedden derült ki, hogy Mihalik Enikő modell férjhez ment és babát is vár. Kiderült az is, hogy mivel a férje, Korányi Dávid Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója, a főpolgármester is jelen volt az esküvőn, sőt celebrálta az ünnepséget.
Mihalik Enikő az Instagramon néhány fotó kíséretében már írt a fejleményekről, most azonban a Blikk kérdésére árult el még néhány részletet. Például azt, hogy anyakönyvvezető adta ugyan össze őket, de Karácsony Gergely vezette az esküvőt, miután kiderült az ifjú pár számára, hogy ebben van már tapasztalata.
„Nagyon szép, megható beszédet mondott, de közben vicces és kedves is volt, nagyon jókat mondott rólunk. Spontán módon, de nagyon jól beszélt, ez örök emlék marad” – mondta a modell. Ami még kiderült:
A Blikk mindehhez hozzátette, hogy a pár tavaly februárban egy házibuliban ismerkedett meg New Yorkban, és „az első pillanattól tudták, hogy közösen tervezik a jövőjüket.”
Mihalik Enikő a várandóssága egészségi oldaláról is beszélt a Blikknek, nem gondolta ugyanis, hogy korábbi nőgyógyászati problémái miatt ilyen gyorsan teherbe esik majd.
„Többek közt a fogamzásgátló sokévnyi szedésétől PCOS-szindrómám volt, amely a petefészek elváltozását jelenti. Rendszertelen volt a menstruációm, így amikor kimaradt a menzeszem, nem is gondoltam arra, hogy ennek a baba lehet az oka. Dávid jött rá, hogy gyermeket várok, mert hirtelen különös ételeket kívántam. Egy nap aztán rosszul lettem, émelyegtem, akkor vettünk egy tesztet, ami pozitív lett” – idézte fel Mihalik Enikő.
A házaspárnak kislánya lesz.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.