szerző:
Tetszett a cikk?

Az Életrevalók után A nomádok földjével és Az apával újra sokakhoz eljuthat az olasz zeneszerző-zongorista Ludovico Einaudi zenéje, aki az egyik legtöbbet streamelt klasszikus művész a világon, noha dalai nehezen sorolhatók a klasszikus zene kategóriába. Rajongói között szép számmal akadnak fiatalok is, első magyarországi fellépését pedig rögtön duplázni kellett, annyian voltak rá kíváncsiak. Szinte biztos, hogy ön is hallott már egy-két Einaudi-dalt, talán csak nem tud róla.

Hat Oscarra jelölték, ebből hármat meg is nyert Chloé Zhao A nomádok földje című filmje a 93. Oscar-gálán. A kivételes forgatókönyv, Frances McDormand alakítása és Zhao rendezése mellett fontos eleme volt a filmnek Ludovico Einaudi zenéje is, akit azonban nem jelölhettek a legjobb filmzene kategóriában. Nem az akadémia kegyetlenségéről van szó, csupán arról, hogy a szabályok szerint az kaphat jelölést, aki kifejezetten a film számára írta a zenét. Ludovico Einaudi esetében ez nem igaz, A nomádok földjében felcsendülő dalokat Zhao a 2019-ben megjelent Seven Days Walking című albumról választotta, de beemelt két dalt a zeneszerző korábbi lemezeiről, a Diveniréről és az Elementsről is.

Meglepő módon a Seven Days Walking dalai szólnak Florian Zeller filmjében is, a szintén Oscar-díjas Az apában, amelyet klausztrofób élményt nyújtó, a pszichothriller műfaji eszközeivel dolgozó filmdrámaként jellemeztünk – bár ott csak a legkétségbeesettebb pillanatokban kúszik be Einaudi néhány hátborzongató hegedűszólama, illetve ehhez a filmhez már készült egy külön dal is, a My Journey.

A hét lemezből álló, 2019-es gyűjtemény tehát kifejezetten sikeres utat járt be, Einaudinak pedig – a nyilatkozatai alapján – nem fáj a feje az akadémia szabályai miatt. A napokban azt mesélte, a gála alatt lélekben a jelöltekkel volt Los Angelesben, és megtiszteltetésnek tartja, hogy a zenéivel hozzájárulhatott ehhez a két gyönyörű történethez.

Az olasz zeneszerző-zongoristától egyébként valószínűleg mindenki hallott már egy-két dalt, talán csak nem tud róla: ő írta a Keira Knightley-féle Doktor Zsivágó és az Ez itt Anglia-sorozatok zenéjét, a 2010-es Fekete hattyú trailerének, és az Éjszakai ragadozók előzetesének dalát, a Casey Affleck és Joaquin Phoenix által készített I’m Still Here végén is Einaudi-dal szól, de az ő fülbemászó melódiái csendülnek fel az Életrevalókban is, amelynek hangos sikere hírét vitte a világban a zeneszerzőnek is.

Később használta dalait a reklámjához a Vodafone, és az ő nevéhez fűződnek a P&G nagysikerű olimpiai reklámszpotjai is. Az első, 2012-es kisfilmet egyébként Alejandro González Iñárritu rendezte, a reklám pedig kreatív Emmy-díjat nyert. Sőt, a Ruben Brandt, a gyűjtő című magyar film végén is egy Einaudi-dal dübörög.

Magyarországon is nagyobbat futott Einaudi 2016-os dala, az Elegy for the Arctic, amellyel a zeneszerző a Greenpeace figyelemfelhívó akciójához csatlakozva a sarki, olvadó jégtakarók mellett, egy úszó színpadon, mentőmellényben adta elő szerzeményét.

Az 1955-ben született Einaudi zenészcsaládból jön, bár politikus felmenője is van, a nagyapja Olaszország elnöke volt 1948 és 1955 között. Amatőr zenész édesanyja főként klasszikusokat játszott otthon, a nővéreinek köszönhetően azonban hamar megismerkedett a Beatlesszel, a Rolling Stonesszal és Bob Dylannel, a zenéjükből fakadó energiát pedig hamar a szívébe zárta. Már tinédzserként elkezdett komponálni, 1982-ben pedig elvégezte a milánói konzervatóriumot. Az Origónak 2017-ben, a magyarországi fellépései idején készült interjúban erről az időszakról azt mondta, mindig is a zene volt az, ami igazán lekötötte és érdekelte.

„17 évesen el is döntöttem, hogy ez lesz az én utam. Tudtam, hogy a zeneszerzés lesz az, amit nagyon szeretnék. Abban mondjuk nem voltam biztos, hogy lesz is lehetőségem rá. Azért el kellett telnie pár évnek ahhoz, amíg teljesen megbizonyosodhattam arról, hogy ebből akár még meg is élhetek, és ez lehet a munkám is egyben.” Einaudi ebben a pár évben sem tétlenkedett: a ’80-as években főleg a klasszikus zenében merült el, számtalan darabot írt zongorára, kamara- és szimfonikus zenekarra, majd a színház-és táncművészetnél kötött ki.

A kilencvenes években már filmzenéket szerzett, Michele Sordillo, Giuseppe Piccioni és Dominick Tambasco rendezéseihez komponált. Első albumai még különböző hangszerekre íródtak, majd 1996-ban végleg a zongoránál maradt, és kiadta első jelentős lemezét, a Le Ondét, amelyen lassú akkordbontásokkal támasztotta meg az akkor még zsenge dallamokat. A sort a már vonósokkal dúsított Eden Roc, és a zeneszerző afrikai útja által inspirált I Giorni folytatta, 2004-ben kijött az Una Mattina, két évvel később pedig a Divenire, rajta a kritikusok által is kedvelt, lelkesen kezdődő, feszültségbe torkolló majd éjsötéten végződő Primaverával, és az Életrevalókhoz használt Fly-jal vagy épp a L’Origine Nascostával.

A 2009-es Nightbookban az ütőhangszerek és némi finom elektronika beemelésével Einaudi már előrevetítette a következő albumok feszességét, a négy évvel később megjelenő, lágy, szelíd dallamokat szenvedélyes lüktetéssel és kísérteties félhangokkal keverő In a Time Lapse pedig már jóval bátrabb, változatosabb és rétegzettebb lett, mint halkabb, vonós-zongorás elődjei.

A zeneszerző a természet, a matematika és a tudomány különböző elemeit egy különleges zenei narratíva mentén egyesítő Elements című albumának turnéján ejtette útba Magyarországot, ám az első koncertjére pillanatok alatt elfogytak a jegyet, így egy plusz előadást is beiktatott. Einaudi ennek az albumnak a koncepcióját a gondolatok egyfajta térképeként írta le, néha tiszta és jól kivehető, máskor egymást átfedő pontok, vonalak, formák és töredékek folyamatos belső áramlásával. Az Elements ennek megfelelően rendezett káosz benyomását kelti, amely a zongorajátékot már elektronikus-, és ütőhangszerekkel, gitárokkal és vonósokkal is vegyíti: a meditatív, lassan csordogáló Numbers vagy az ABC mellett már szinte felemészti magát a mozgalmas, epikus Logos, vagy a baljósan ketyegő, majd szinte rockkoncertbe hajló, helyenként finoman disszonáns Twice.

Einaudi eddigi életművének csúcsa egyértelműen a Seven Days Walking című, Oscar-díjas filmekhez használt ambiciózus lemezgyűjtemény. A projekt ötlete 2018 telén, az Alpokban járva merült fel a zeneszerzőben, aki minden nap hosszú sétákat tett a havas tájakon, nagyjából ugyanazt az útvonalat követve. Einaudi szerint a hideg mindent lecsupaszított, a tájon feltűnő alakok elvesztették színeiket és kontúrjaikat, de valahányszor útra kelt, – ahogy változott a fény, az időjárás, és ezzel együtt Einaudi érzékelése is – mindig felfigyelt valami újdonságra: egy állatra, egy házra, egy szintén úton lévő emberre.

Úgy vélte, a különböző ingerek befogadásának állandó változásai nagyon hasonlítanak az alkotói folyamatra, azon belül is arra az időszakra, amikor az ember keresgél, elveszettnek érzi magát, de hirtelen mindig felfedez valamit. Így lett a Seven Days Walking hétlemezes gyűjtemény, amelyen néhány téma számos különböző variációja kapott helyet: minden album egy nap felfedezéseit jelöli. Az első lemez 2019 márciusában jelent meg, majd havonta érkeztek az újabb "napok", egészen októberig, rajtuk a felszabadító Ascenttel, a dermesztő Cold Wind-dal vagy a hol sodró lendületű, hol visszafogott, kíváncsi Gravityvel.

Nem csoda, ha Chloé Zhao tökéletes választásnak találta az albumot A nomádok földjének zenei aláfestéséhez. A rendező elmondta, először ő is a Greenpeace-videóba futott bele, de amikor olvasott a Seven Daysről, rájött, hogy főszereplőjét és Einaudit egyrészt összeköti a természet szeretete, másrészt a változás esszenciáját megragadó album dalainak segítségével könnyen közvetíthetik a Fern fejében kavargó gondolatokat. Florian Zellert, Az apa rendezőjét már inkább az a módszer lelkesítette fel, ahogy Einaudi a hegedűt használja: neki nagyon finom, diszkrét zeneműre volt szüksége, erre talált rá a Seven Days Walkingban.

Einaudi az egyik legtöbbet streamelt klasszikus művész a világon, ám a klasszikus zenei világ nem feltétlenül fogadja be őt a köreibe. Szerte a világon születnek kritikák, amelyben Einaudit biztonsági játékosnak és középszerű zongoristának, a zenéjét pedig fantáziátlannak, önismétlőnek írják le, de azt is a szemére vetik, hogy a dalai túlságosan kiszámíthatóak, mert ugyanazokat az akkordokat játssza körbe-körbe. Egyesek szerint Ludovico Einaudi munkához, tanuláshoz és meditációhoz kiváló háttérzene, amikor azonban előtérbe kerül – tehát a koncerteken – már elvérzik.

Nehéz lenne kategorizálni, hogy erős atmoszférateremtő zenéje pontosan milyen műfajt képvisel, mert biztos, hogy nem klasszikus, semmiképp nem jazz vagy pop, esetleg minimalista vagy classical crossover – amivel kritikusai szerint Einaudi súlyosan hígítja a klasszikus zenét. A zeneszerzőnek a vele készült interjúkban rendre felteszik azt a kérdést, pontosan hogyan is látja a saját szerepét ebben a rendszerben, ám a nyilatkozatai alapján nem vágyik a klasszikus világ elfogadására, bőségesen elégedett azzal, hogy zenei nyelvének közvetlenségével sokakhoz kapcsolódhat.

Einaudi az érzelmek széles skáláját tárja elénk a zenéjével, de mindig egyszerűségre, hozzáférhetőségre törekszik annak érdekében, hogy utat találhasson a közönségéhez: ebben, és munkája meditatív értékben látja az okát annak, hogy rajongói között szép számmal vannak fiatalok is (aki részt vett a zeneszerző magyarországi koncertjein, ezt személyesen is megtapasztalhatta). A The Guardiannek erről azt mondta, úgy véli, egy koncert kollektív meditációvá válhat. „Egy koncert kollektív meditációvá válhat. Amikor jól megy, akkor azt én is érzem a színpadon. A közönségnek is minden a helyére kerül, és valamiféle jótékony hatást érzek.” Ludovico Einaudi új, filmekhez írt és válogatott zenéit tartalmazó lemeze, a Cinema június 4-én jelenik meg.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!