Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Egy olyan mém lehet az ok, amelyen megjelent az öngyilkosság. De nem baj, a mémoldal szerint 6 millió beoltottnál visszatérhetnek.
Eltűnt a Facebookról pénteken a 71 ezer követővel rendelkező, jellemzően a kormányon viccelődő Illiberal Memes mémoldal.
Az adminok a Telexnek azt írták: az indoklás szerint egy évvel korábban megjelentetett kép áll a háttérben, amellyel a kormány transzneműeket sújtó rendelkezését kommentálták, és amelyen egy öngyilkosjelölt ugrásra készül, az épület mellett hangosbeszélővel álló férfi pedig közli vele: oké, de szaltó legyen. A felső emberen a „transzneműek”, az alsón a „magyar kormány” címke van.
„Természetesen sosem állna szándékunkban, hogy az öngyilkosságot vicc tárgyának tekintsük, és szerintünk nem is erről szólt a megosztott mém. Egyértelműen kiderült, hogy az a magyar kormány álláspontját kritizálta, véletlenül sem az Illiberal Memes véleményét tükrözte. A Facebooknak jeleztük, hogy nem értünk egyet a döntésükkel, és kértük az oldal törlésének felülvizsgálatát, egyelőre nem kaptunk visszajelzést” – írták.
Az oldal az Instagramon még elérhető, ahol már megoldást is találtak a helyzetre:
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.