Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Malala Juszafzai a brit Vogue júliusi címlapján szerepel.
Az egyetemről, a körvonalazódó tévés karrierjéről, az aktivizmusról és a hitéről, sőt a fejkendőjéről is beszél Malala Juszafzai a brit Vogue-ban, amelynek a júliusi címlapjára került. A most 23 éves pakisztáni aktivista gyerekként a lányok – és a saját – tanulása érdekében kampányolt, 2012 októberében ezért fejbe lőtték a tálibok. A merényletet túlélte, és azóta nemcsak az iskolát, hanem az egyetemet is elvégezte, mégpedig Oxfordban. Közben 17 évesen elnyert egy Nobel-békedíjat is.
A brit Vogue portrét is közölt róla, valamint interjút is készített vele, és a magazinban olyan hírességek méltatják, mint Michelle Obama volt first lady vagy az Apple ügyvezetője, Tim Cook.
Malala Juszafzai az interjúban eloszlatta azokat az elképzeléseket, miszerint a nők és lányok, akik a hagyományos öltözetet választják, elnyomottak, hangtalanok és a patriarchátus rabjai. „Szeretném mindenkinek elmondani, hogy lehet hangod a saját kultúrádban és lehetsz egyenlő is a saját kultúrádban” – mondta.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.