szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A sztárorvos sajnálja, hogy nem követte a megérzéseit.

A függőségek kutatásával és kezelésével foglalkozó magyar származású kanadai orvos az év elején ült le beszélgetni Harry herceggel, akinek nem sokkal az előtt jelent meg a memoárja. A téma főként a trauma volt, a beszélgetést online közvetítették, de csak fizető közönség láthatta, azonban így is nagy vihart kavart.

Az exkluzív beszélgetést a közös kiadójuk, a Penguin Randomhouse szervezte. Harry Tartalék című memoárját, illetve Máté Normális vagy című könyvét népszerűsítették, lényegében egyfajta együttműködés volt.

Harry herceg elvesztette a kapcsolatot a valósággal, és erről a fagyott pénisze sem tudja elterelni a figyelmet

Téveszmék, ellentmondások, képmutatás, máig fel nem dolgozott trauma és rengeteg düh szülte Harry herceg memoárját. A könyvből és a megjelenést övező interjúkból egy összeomlás előtt álló ember képe rajzolódik ki, ahogy az is kiolvasható belőlük, hogy pont azok próbálnának segíteni rajta, akiket hátba támad: az apja és a bátyja.

Máté Gábor most Steven Bartlett podcastjében idézte fel az akkori élményeit, és arról is beszélt, hogy már bánja, hogy belement az interjúba, amelynek negatív következményei voltak a mentális egészségére. Úgy fogalmazott, hogy „elvesztette” önmagát, és elmulasztotta követni „a megérzéseit” a sussexi herceggel készült műsor kapcsán.

Máté Gábor egyrészt nem értett egyet azzal az elképzeléssel, hogy nézőknek fizetniük kellett, hogy hozzáférjenek a felvételhez. „Végig volt egy olyan érzésem, hogy nem kellene beleegyeznem abba, hogy ezt úgy csináljuk, ahogyan ők eltervezték” – mondta, utalva arra, hogy az érdeklődőknek meg kellett venniük Harry könyvének egy példányát, hogy megnézhessék a beszélgetést. „Azt gondoltam, hogy ez nem tisztességes, négymillió ember már megvásárolta a könyvet, miért nem nézhetik meg ezt az interjút? Meg kell venniük még egy példányt?” – tette fel a jogosnak tűnő kérdést Máté, aki elismerte, hogy végül nem követte az érzéseit, és puszta opportunizmusból beleegyezett a fizetős formátumba.

Mivel egyszeri eseményként reklámoztak, az ügyvédek megfúrták azt a javaslatát is, hogy a későbbiekben szélesebb rétegeknek is hozzáférhetővé tegyél a beszélgetést.

A beszélgetés számára másik hátulütője a brit sajtó és a közösségi média elutasító reakciója volt, a negatív megnyilvánulások, mint mondta, hatással voltak a mentális egészségére.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!