Orbán Viktor levélben igyekezett értelmezni az 1848-as forradalmat a határon túliaknak, de nagy igyekezetében sikerült a valóságtól némileg elrugaszkodva beállítania a szabadságharc hőseinek céljait és eszközeit. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a béke propagandája ezúttal felülírta a történelmet is.
„Emlékezünk hőseire, a márciusi ifjakra, akik úgy győztek az elnyomás felett, hogy a felforgatás helyett a rendet, a háború helyett a békét, a halál helyett az életet tűzték zászlajukra” – írja Orbán a határon túliaknak címezve. Rögtön idekívánkozik Petőfi Sándor Csatadal című versének néhány sora:
Trombita harsog, dob pereg,
Kész a csatára a sereg.
Előre!
Süvít a golyó, cseng a kard,
Ez lelkesíti a magyart.
Előre!
(…)
Véres a föld lábam alatt,
Lelőtték a pajtásomat,
Előre!
Én se' leszek rosszabb nála,
Berohanok a halálba,
Előre!
Orbán Viktor úgy gondolja, hogy forradalmat lehet felforgatás nélkül is csinálni, Petőfi Sándor azonban nemcsak az életművével, hanem a halálával is vitatkozik ezzel.
Petőfi ráérzett, hogyan kell tematizálni a magyarság aktuális problémáit, túldimenzionálni március 15. jelentőségét, és szót érteni azokkal, akiknek Széchenyi szövegei túl magasröptűek vagy szó szerint érthetetlenek voltak. Mit jelentett "nemzeti sztárnak" lenni egy olyan országban, ahol a lakosságnak csak pár százaléka olvasott irodalmat, az emberek túlnyomó többsége pedig nem is érezte magát magyarnak? Fónagy Zoltán történész elmondja, milyen korban és hogyan lett kulturális ikon Petőfi Sándorból.
Petőfi forradalma amennyire a szavak, legalább annyira a kard forradalma is. A forradalom költeményének nevezett Nemzeti dalban ezt olvassuk:
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
Visszaemlékezések – amelyek hol jóindulatúak, hol nem – szólnak arról, hogy Petőfi egy meglehetősen nagy méretű karddal szaladgált a márciusi napokban – aligha a rend iránti tiszteletből.
Hogy Petőfi és a márciusi ifjak mennyire távol álltak a rendtől, arra itt egy másik, forradalmi lelkületű idézet a költő Akasszátok föl a királyokat! című verséből:
Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad –
Akasszátok föl a királyokat!
Ezen a zászlón bizony nem az élet volt, hanem a halál.
A „rendpárti forradalmár” mindenképpen újítás a miniszterelnök politikai szótárában.
Kérdés, hogy az Orbán beszédének megágyazó március 15-ei ünnepség rendezője, Szente Vajk talál-e olyan forradalmi verset, amely megfelel majd a miniszterelnöki értelmezés kritériumainak, és a rendet dicsőíti.
Orbán Viktor miniszterelnök újraértelmezte a magyar történelmet, mikor arról beszélt, 1956-ban a béketárgyalás kikényszerítéséért harcoltunk. A valóság azonban nem ez volt, ráadásul az oroszokkal nem is lehetett csak úgy egyezkedni. Az 1956-os szabadságharc leverésére készülő orosz vezetés ugyanis úgy határozott, hogy a tárgyalás örvén elfogják a magyar katonai legfelsőbb vezetés jelentős részét, mintegy idejekorán kikapcsolva őket a későbbi harcokból.
