Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Tizenhatan harcolhattak az amfiteátrumban, az esetről hallgat az olasz kulturális tárca és a Colosseumot fenntartó régészeti park is.
Gladiátorjátékokon való részvételt hirdetett a római Colosseumba az egyik vezető nemzetközi szállásportál a vendégei között. Az eseményt május 7-én éjszaka, teljes titokban rendezték meg a La Repubblica értesülései szerint, 16 gladiátor mérte össze erejét.
A szállásportál még tavaly hirdette meg a felhasználóinak, hogy lehetőségük nyílik gladiátorként belépni a Colosseumba, ahol harcolhatnak. A novemberben indított jelentkezés akkor komoly sajtóvisszhangot kapott, de utána teljes csend kísérte a kezdeményezést.
A La Repubblica című olasz lap kiderítette, hogy az eseményt valóban megtartották. A lap megtalálta a résztvevők bejegyzéseit: a többek között Spanyolországból, Franciaországból, az Egyesült Államokból érkezett “gladiátorok” rendkívül lelkesen számoltak be a Colosseumban töltött órákról. Életük legnagyobb élményéről írtak hangoztatva, hogy a küzdelemre a Római Hagyományőrző csoport készítette fel őket.
A Colosseum félig lefedett színpadára léphettek, ami önmagában ritkaságnak számít, korhű fegyverzetet ölthettek magukra, és még gladiátorkiképző is követte küzdelmüket. Az ókori játékokkal szemben az persze komoly különbség volt, hogy mind a tizenhat gladiátor élve távozott.
A La Repubblica megjegyezte, hogy az egyedülálló eseményt teljes hírzárlat övezte a szervező portál részéről, és nem nyilatkozott a Colosseumot fenntartó régészeti park és a kulturális tárca sem. A kezdeményezést ugyanis kezdettől fogva fenntartások kísérték a műemlékvédelem és a római lakosok részéről is. Nem számít viszont titoknak, hogy a szállásportál majdnem 1,5 millió dollárral támogatta a Colosseumot egy kiállítás megrendezésében.
(Képünk illusztráció)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.