Szoboszlai: A lányomnak is meg kell tanulnia, hogy semmi sem magától értetődő
A Liverpool középpályása szerint az apaságra igencsak nehéz felkészülni.
HVG
Szoboszlai Dominik a közelgő apaságról is beszélt aNemzeti Sportnak, és elmondta, hogy bár anyagilag bármit megadhatna születendő gyermekének, mégsem akar mindent tálcán kínálni. A Liverpool középpályása szerint vannak dolgok, amiket ki kell érdemelni, mert csak így lehet megtanulni, mit jelent valóban értékelni valamit.
„Megadhatnék neki mindent – és ez a legfontosabb. De szeretném megtanítani arra, hogy becsülje meg a dolgokat, és értse meg: amit mi elértünk, az nem magától értetődő” – fogalmazott Szoboszlai, aki azt is kiemelte, hogy számára most csak egyetlen igazán fontos dolog van: hogy kislányuk egészségesen jöjjön a világra. Szoboszlai szerint az apaságra nem lehet igazán felkészülni, nincs rá recept, de próbálnak nyitottan és felkészülten várni mindent, ami jön.
Szoboszlai egy mondat erejéig kitért a Liverpool új igazolására Pécsi Árminra is, és elárulta kicsit korábban tudta már, hogy magyar csapattársat kap, minthogy a sajtóban az megjelent.
A Premier League 2008 óta szabályozza az úgynevezett „nem hazai nevelésű” játékosok számát egy csapaton belül. A Liverpool nagy átalakuláson esik át a nyáron, így a jövő évi keretben minden pozíciót alaposan át kell gondolni a klub vezetőségének.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.