Jegy nélkül keveredett fel egy Milánóba induló gépre egy Londonba tartó brit tinédzser
A fiú elszakadt a családjától, eltévedt. Vizsgálják, hogyan juthatott fel a repülőre.
A fiú elszakadt a családjától, eltévedt. Vizsgálják, hogyan juthatott fel a repülőre.
hvg.hu
A vonszani üdülőkomplexumot hivatalosan bezárták a külföldiek előtt, de az orosz külügyminiszter júliusi látogatása idejére mégis fogadtak 13 orosz turistát. Az egyik szentpétervári vendég felvételeket is megosztott a szinte kihalt létesítményről.
hvg.hu
A fél internet azon pörög, tényleg egy párt alkot-e a magánéletben Pamela Anderson és Liam Neeson: minden jel erre utal, de hivatalos megerősítés nincs.
hvg.hu
Külföldről Hollandiából jönnek a legtöbben a fesztiválra. Az igazgató újra elmondta: nagyon rossz precedensnek tartja a Kneecap kitiltását az országból.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A színész szerint az lenne a kiút a mai helyzetből, ha vége lenne annak az egyeduralomnak, amit Vidnyánszky Attila neve fémjelez a kultúrában.
hvg.hu
A tévéműsorról keringő videón látható, ahogy a miniszter arca megrándul. Kórházba már eszméletlen állapotban került, súlyos az állapota.
hvg.hu
Amióta az első előzetes megjelent, sokan beszéltek arról, hogy a sussexi hercegné a Baywatch sztárjának ötletét nyúlta le a saját műsorához. Pamela Anderson eddig nem szólalt meg.
hvg.hu
Három centivel nagyobb volt az eddigi rekordernél.
HVG
Bár a kormányinfón még azt mondta a kormányszóvivő, hogy nem ismeri Dopeman kiskorúak megerőszakolásáról szóló számát, most a Harcosok órájában nyilatkozott Orbán Viktor új legjobb barátjáról.
Megvannak a Színikritikusok díjának várományosai: a Színházi Kritikusok Céhe idén 46. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel az évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. Íme az esélyesek listája.
hvg.hu
Charli XCX sokáig azt kérte, hogy egy igazán lelakott, lepusztult öltöző várja a koncert után, aztán rájött, hogy ez talán mégsem olyan jó ötlet.
hvg.hu
Aki a környező lakóterületeken úgy érzi, túlságosan hangosan dübörög a fesztivál, egy telefonszámon bejelentést tehet.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A közönség a Carson Coma koncertjén kezdett skandálásba.
HVG
Nyulakat, tengerimalacokat, de akár egy pónit is elfogadnak, hogy azzal etessék az állatkert ragadozóit.
HVG
Eva Mendesnek is csak harmadszorra mondott igent, de pártoknak soha, mindet elhajtotta. „Én itt már minden »hülyére« szavaztam. Értelmes, világlátott, anyagilag stabil helyzetben lévő embernek szerintem tilos politikai párt közelébe mennie itthon” – mondja a magyar „orr”. HVG-portré.
A Dopemannel való beszélgetését promózza így.
HVG
A költő szerint Tiborcz István egy normális országban egy aluljáróban lévő Fornettinek lenne a vezető menedzsere, de írt emberarcú putyinizmusról és a kereszténység mögé bújó kisstílű maffiáról is.
HVG
Egykori pályatársa, Arató András szerint a legendás lemezlovas az utóbbi időben már „rossz bőrben” volt.
HVG
Az elnök gyorsan meg is dicsérte a színésznő vitatott farmerreklámját, amely a kritikus hangok szerint a fehér felsőbbrendűséget hirdeti.
HVG