Sorozatunk további részei itt olvashatók.

Wilma Rudolph eleve koraszülöttként jött világra egy Tennessee állambeli városban, ahol ráadásul egy szegregált közösségbe született bele, az apja 22 gyereke közül a 20., az anyja 8 gyereke közül a 6. volt. Az apja vasúti hordárként, az anyja szobalányként dolgozott fehér családoknál.

A kis Wilma gyerekként megküzdött a kanyaróval, a szamárköhögéssel, a skarláttal, és két tüdőgyulladással is, amibe majdnem belehalt. Amikor megkapták a gyermekbénulás diagnózisát is, és az orvos azt mondta, soha többé nem fog tudni járni, az anyja egész egyszerűen nem fogadta el. „Az anyám azt mondta, fogok tudni. Elhittem anyámnak” – emlékezett vissza később. Csakhogy nehéz volt olyan kórházat találni, amely hajlandó volt kezelni egy fekete beteg gyereket.

Az édesanyja végül 80 kilométerre az otthonuktól talált egy kórházat, ahol vállalták a terápiát, két éven át hetente kétszer tették meg buszoztak el az intézménybe – a busz hátsó részében ülve, ahogy az ekkor az elvárás volt.

Wilma négyéves volt ekkor, kilencéves koráig lábmerevítőt, további két évig pedig ortopéd cipőt viselt, de a családja mindenben mellette állt, benne pedig akkora lendület és elszántság volt, hogy 11 éves korára elérte, hogy segítség nélkül is boldoguljon.

EPU / AFP

Wilma Rudolph története még azokkal a rendkívüli teljesítményekkel összehasonlítva is egyedülálló, amelyeket a többi, nagy nehézségeket leküzdő olimpikon ért el. Az, hogy 1956-ban, Melbourne-ben 16 évesen bronzérmet nyert a 4× méteres váltó tagjaként önmagában nem ugrik ki a történelemkönyvek lapjairól, de Wilma Rudolph addigi életét ismerve már ez is csodával ért fel.

Négy évvel később, a római olimpián 100 és 200 méteren is nyert – utóbbi távon akkora előnnyel, hogy a kamera a célvonalon nem is tudta befogni az ellenfeleit. Végül 4× méteren is elhozta az aranyat. Amelyik számban elindult, világrekordot döntött.

Wilma Rudolph

Wilma Rudolph

Az önéletrajzában azt írta: „Soha ne becsült alá az álmok hatalmát, és az emberi lélek erejét”.