Volt sulijukat fenyegették meg bombatámadással – eljárás indult ellenük
Kamaszokat fogott a rendőrség.
Kamaszokat fogott a rendőrség.
A busz mögött haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette az esetet.
A koronavírus-járvány idején tett közzé olyan posztokat a férfi, amelyekben a védőoltás káros hatásairól értekezett.
A KNYF felsorolta, hogy mikor próbálták kihallgatni az óbudai polgármestert, és a Facebook-bejegyzésével kapcsolatban is megszólaltak.
Az ügyészség beszámolt arról, hogy a nyomozás szerint a nő mit csinált a gyilkosság előtt, és azt is közölték, mi okozta a fia halálát.
Az Elf Bart elkobozták a tanulótól, a tankerület nem árulta el, hogy érte-e valamilyen retorzió a diákot. A rendőrök nem indítottak eljárást.
Egy dohánybolt melletti italozás végződött kis híján tragédiával.
Megrepedtek a falak, megsüllyedt a padló, statikus vizsgálja majd, hogy lakható maradt-e a legfelső szint.
A rendőrség eljárást indított, amiben vizsgálják a nemzetiségi hovatartozás iránti gyűlöletet is.
A férfi csaknem nyolc éve gyalázza a lúgos orvos áldozatát, a nő lakására is elment.
A férfi azt vallotta, hogy a hangok azt mondták neki, menjen a városba rendet tenni.
Azt nem tudni, mi miatt nyomoznak Bozsó Zoltán ellen.
A férfi 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el.
A rendőrség vasárnap vette őrizetbe a német állampolgárságú nőt.
Rekordmennyiségő fogás volt ez a helyui hatóságok számára.
A két halálos áldozattal és több sérülttel járó gázolás elkövetőjét őrizetbe vették.
A férfi részbeni beismerő vallomást tett, jelenleg letartóztatásban van.
A gyerek édesanyja öngyilkosságot kísérelt meg, őt kórházba szállították.