Nyolcvanmilliós sérelemdíjat követelnek Till Tamás szülei, de nincs semmi a gyilkossággal gyanúsított férfi nevén
F. Jánosnak azon a házon is csak haszonélvezeti joga van, amelyben lakott.
HVG
Nyolcvanmillió forint sérelemdíjat és az összeg 25 éves kamatát követelik a 2000-ben meggyilkolt kisfiú, Till Tamás szülei a gyerek megölésével gyanúsított F. Jánostól – számolt be az RTL Híradó.
Egyelőre azonban úgy tűnik, a család hiába szeretne kártérítést kapni, F. János nevén ugyanis nincs semmi. Korábban Lichy József, a szülők ügyvédje kezdeményezte annak a budapesti háznak a zár alá vételét, amelyben a férfi lakott, de kiderült, hogy csak haszonélvezeti joga van az ingatlanon, valamint elidegenítési és terhelési tilalom is ki van kötve a nevére.
Az ügyvéd szerint ténylegesen a gyanúsított rendelkezik az ingatlan felett, ezért arra kérte a nyomozási bírót, hogy vegyék bűnügyi zár alá a házat. A kérvényt elutasították, ez ellen a védő fellebbezett.
F. János ügyvédje az RTL-nek azt mondta: a férfi nem menekítette ki a vagyonát, és nem szándékos emberölést követett el.
Till Tamás holttestét 24 év után, tavaly nyáron találták meg Baján. A nyomra vezetésben F. János segített, a nyomozóknak pedig gyanús lett, hogy túl pontosan határozta meg a helyszínt, így gyanúsítottként hallgatták ki, ahol előbb beismerte, ő ölte meg a fiút, később azonban tagadta ezt. Akkor úgy tűnt, elévült a büntethetősége, így szabadon távozhatott a rendőrségről, pár nappal később azonban az ügyészség elrendelte a letartóztatását, szerintük nem évült el a gyilkosság annak ellenére sem, hogy F. József kiskorúként követte azt el. A férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják, április 14-ig még biztosan letartóztatásban marad.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.