Egyszerű sms-es csalással nyúlták le egy cég teljes bankszámla-hozzáférését
Ki is takarítottak a számláról 13 millió forintot.
Ki is takarítottak a számláról 13 millió forintot.
Egyelőre nem tudni, hogy mi volt az indítéka.
A férfi a szomszéd faluból hozta a nem visszaváltható palackokat Bodrogolasziba, ahol a környék egyetlen visszaváltó automatája található. Pechjére egy szabadnapos rendőr épp ugyanabban a boltban vásárolt.
A terrorcselekménnyel való fenyegetéssel és gyermekpornográfiával vádolt férfi korábban Norvégiában 5 évet töltött börtönben, egyik videójában arról beszélt, hogy túl akarja szárnyalni a 77 emberrel végző tömeggyilkost, Anders Breiviket.
Az egyik elkövető a földre rántotta az áldozatot, majd elszaladt a táskájával.
A férfi tizenegyszer hazudott a segélyhívó központnak.
A fogyasztó bemondta a kódot, a futár pedig kiszállította a kábítószert chipses zacskókba, vagy hamburgeres dobozokba csomagolva.
A férfi számítógépét átvizsgálta a rendőrség, egy hónap múlva kell újra bíróság elé állnia.
Kegyelmi kérvény helyett perújításban gondolkodik a Fenyő-gyilkosság ügyében jogerősen 7 év szabadságvesztésre ítélt Gyárfás Tamás védője. Zamecsnik Péter a HVG-nek azt is mondta, ettől függetlenül a volt producernek börtönbe kell vonulnia.
Vita fajulhatott el, a megkéselt férfit a mentők kórházba szállították.
A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.
Fenyő János médiavállalkozó 1998 februári, kivégzésszerű meggyilkolása után 27 évvel hozott ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla. Gyárfás Tamás felbujtóként hétéves börtönbüntetést kapott, később kell majd bevonulnia, a bíróságról most hazamehetett.
Mikulás Cernák a kilencvenes években volt aktív, ő és csapata csalásokkal kezdte, aztán védelmi pénzt szedett, majd beszállt a bérgyilkosságokba is.
Megmutatták, mi történik a rendőrkézre került drogokkal.
Az ÁSZ azt bizonygatja, hogy a vizsgálatában kifogásolt felépítmény akkor jött létre, amikor Windisch László már nem volt az MNB alelnöke.
Hivatali vesztegetés miatt vették őrizetbe, magyarországi tartózkodását sem tudta igazolni.
Szilvia azt állítja, a bántalmazásról felettesei is tudtak, mégsem segítettek neki.
F. Jánosnak azon a házon is csak haszonélvezeti joga van, amelyben lakott.