Átlátszó: Elmozdulhatott a Paks II. munkagödör egyik fala
A kivitelező nem volt hajlandó nyilatkozni.
A kivitelező nem volt hajlandó nyilatkozni.
Miután januártól leállt a nyersanyag tranzitja Ukrajnán keresztül, már csak Kiskundorozsmán át Szerbiából érkezhet Európába orosz gáz, amelyet a Moszkvával és az Gazprommal baráti viszonyt ápoló Magyarország oszthat szét.
Annyira megsokasodtak a bajok a győri vasútvonalon a felújítás után, hogy a második helyre jött fel, de a legtöbb gondot összeszedő magyar vonal így is ugyanaz lett, mint amely öt éve minden évben. A csúcskésést az a vonat hozta össze, amely Budapestről kilenc és fél óra alatt ért el Ausztriába, de a listánkból az is kiderül, hogy a havazás vagy épp a nyári hőség mennyire viselte meg a vasutat. Ahogy az is, van-e egyáltalán olyan vonal, ahol tökéletes volt a szolgáltatás.
A NIS azért került szankciós listára, mert több mint 56 százalékban orosz tulajdonban van.
Varga Mihály államtitkárai közül csak egy maradt a régi pozíciójában, Nagy Márton a helyettes államtitkárokat tolta előre, őket pedig jórészt a saját embereivel pótolta a szupererős nemzetgazdasági tárcánál.
Szankciós listára tette korrupció miatt az Egyesült Államok Rogán Antalt; Donald Trump Grönlandért és Kanadáért jelentkezett be, Elon Musk pedig az európai politikában kavar, miközben kétéves mélypontjára került a forint. Ez a HVG heti összefoglalója.
Arra mindenki odafigyel, amikor gazdagok és hírességek házai pusztulnak el, de Kalifornia katasztrófa sújtotta szegényebb részein már most sokan azt érzik, hogy a hatóságok, az állam és a biztosítók is teljesen elhanyagolják őket.
A vízművek a reklamáció után elismerte, hogy az ő karbantartási területén történt a csőtörés, és közölte, hogy felülvizsgálja a számlázást. Csakhogy a több mint 2,2 milliós számlát azóta sem sztornózták le.
A világ legnagyobb játékgyártója, a dán Lego eddig sikeresen alkalmazkodott a digitális világhoz, de még adós a zöldmegoldásokkal.
A hagyományos bankhálózatok gyakran összeomlanak háborús helyzetekben, míg a decentralizált kriptovaluták különösen fontossá válhatnak az ellenállók számára.
Az amerikai pénzügyminisztérium a Gazpromnyeftyet és a Szurgutnyeftyegazt is szankciókkal sújtotta.
Az autófinanszírozásnak köszönhető, hogy pozitív eredményt ért el 2024-ben a magyarországi lízingpiac – erről számoltak be az ágazatot képviselő szereplők egy kerekasztal-beszélgetésen. Az agráreszközök piacán ugyanakkor visszaesés tapasztalható, a szereplők borúlátóak a következő évet illetően. A személyautók esetében a károsanyag-kibocsátási kvótáknak való megfelelés nehezíti a piaci szereplők helyzetét.
Úgy látszik, hirtelen mégis lett olyan szervezet, amely szükség esetén garantálja, hogy akit hazaküldenek a Fülöp-szigetekiek közül, az tényleg hazamenjen.
A Magyar Posta partnerek kezébe adja az üzemeltetést.
Az eredeti törvényi hiánycélokat jócskán elvétette a kormány: 2,5 ezer milliárd forint helyett 4,1 ezer milliárd forint lett a hiány, GDP-arányosan 2,9 százalék helyett 4,8 százalék. Még az emelt hiánycélt sem sikerült teljesíteni, az ugyanis 4,5 százalék volt.
A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.
Ha a lángok átterjednek a Los Angeles-i régió sűrűn lakott részeire, a kárösszeg lényegesen magasabb is lehet.
Sok múlik a következő hónapok gazdasági környezetének alakulásán, illetve a devizapiaci folyamatokon, ami döntően meghatározza, mennyire akarnak majd költekezni a magyar háztartások.
2024 első 11 hónapjában 2,9 százalékkal nőtt a volumen.
Az eurózónához való csatlakozás négy fő kritériumának alakulását vizsgálta a GKI: ez alapján elmondható, hogy az elmúlt 10 évben mind távolabb került Magyarország a közös deviza bevezetésétől.