Harciasan üzentünk Brüsszelnek, bár velünk most nem foglalkoznak
 

Harciasan üzentünk Brüsszelnek, bár velünk most nem foglalkoznak

Nagyon zsúfolttá váltak az uniós politika utolsó idei napjai, hiszen ezen a héten számos új bejelentést tett közzé az Európai Bizottság, többek között a schengeni kódex reformjára, vagy az energia- és klímapolitikára vonatkozóan. Ezen felül egymás kezébe adták a kilincset a volt szovjet tagköztársaságok (mínusz Fehéroroszország), a Keleti Partnerség vezetői, plenáris ülést tart az Európai Parlament, újabb négy tárgyalási csatlakozási tárgyalási fejezetet nyitott az EU Szerbiával, és mindezek betetőzéseként az állam- és kormányfők is csúcstalálkozót tartanak, amelyen elköszön a szlovén és beköszön a francia elnökség.


Újabb jogállamisági meghallgatás volt Brüsszelben
 

Újabb jogállamisági meghallgatás volt Brüsszelben

Ismét napirendre tűzték az európaügyi miniszterek Brüsszelben a 7-es cikkely szerinti, Magyarországgal és Lengyelországgal szemben folyó eljárást. Már több mint három éve szavazta meg az Európai Parlament az eljárás megindítását javasló állásfoglalását, azóta azonban a tagállamok szintjén nagyon lassan halad az eljárás.

EUrologus EUrologus



Ezért jön Macron Budapestre
 

Ezért jön Macron Budapestre

A francia elnök hétfői budapesti látogatása két szempontból fontos: egyrészt ezen a héten tartják a soron következő találkozójukat az állam- és kormányfők Brüsszelben, másrészt január 1-jétől Franciaország veszi át az elnöki teendőket.



Uniós bűncselekmény lehet a gyűlöletbeszéd
 

Uniós bűncselekmény lehet a gyűlöletbeszéd

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az úgynevezett uniós dimenziójú bűncselekmények listáját további két bűncselekménnyel bővítsék. Ezzel lehetővé válik például az LGBTIQ-közösségekkel szembeni gyűlölet-bűncselekményekkel szembeni egységes fellépés is.

EUrologus EUrologus





Deutsch Tamás megvédte az állatok jóllétét
 

Deutsch Tamás megvédte az állatok jóllétét

Befejezte munkáját az az európai parlamenti vizsgálóbizottság, amelynek a fideszes Deutsch Tamás is a tagja. Az állatok szállítása közbeni védelmével foglalkozó testület egy előterjesztést fogadott el azzal a céllal, hogy az állatok jólléte, védelme a szállításuk során is biztosított legyen – a javaslatot Deutsch is támogatta.

EUrologus EUrologus




Brüsszel mégsem tiltja be a karácsonyt
 

Brüsszel mégsem tiltja be a karácsonyt

Egyelőre visszavonta az Európai Bizottság esélyegyenlőségi biztosa az “Irányelvek a befogadó kommunikációról” című dokumentumot, amelynek egyes mondatai, példázatai komoly felháborodást váltottak ki.

EUrologus EUrologus

EMA: Jön az ötödik uniós vakcina, hétvégére pedig kiderülhet, jók-e a mostani oltások az omikron ellen
 

EMA: Jön az ötödik uniós vakcina, hétvégére pedig kiderülhet, jók-e a mostani oltások az omikron ellen

Hétvégére várja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az első adatokat arról, hogy a meglévő oltások védenek-e az omikron variánstól. Többek között erről is beszélt az Európai Parlamentben Emer Cooke, az ügynökség vezetője. Azt is bejelentette, hogy néhány héten belül forgalmazásra ajánlja az ötödik Covid–19 elleni vakcinát, a Novavax cég fejlesztését.

EUrologus EUrologus