szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Duna 603 centiméteren tetőzött pénteken Budapestnél, a Hajógyári-sziget csak nyolc méteres vízszint esetén veszélyeztetett, így a Sziget fesztivált nem fenyegeti az árhullám – mondta Demszky Gábor főpolgármester a Főváros Védelmi Bizottságának rendkívüli ülését követően szombaton.

A négynapos előrejelzés alapján nincs szükség az alsó rakpart lezárására a Mozaik utca és a Margit-híd között - tette hozzá a főpolgármester. Demszky Gábor jelezte, hogy az újabb esőzések miatt lesz egy újabb árhullám, de az nem ér össze a mostanival, összességében levonulóban van az áradás.

hvg.hu Fesztivál

46 ezren a Sziget második napján

A Sziget második napján a hangulat a tetőfokára hágott: csütörtökön a Nagyszínpadon Jovanotti hozta a formáját, mintegy 20-25 ezer ember előtt, a világzenei helyszínen Goran Bregovic majd’ 12 ezer embert táncoltatott. A Sziget hangulatát összesen 46 ezren élvezhették a fesztivál második napján.

MTI Kult

Két koncert elmarad a Szigeten

A Sziget fesztivál két fellépője nem tudott a fesztiválra utazni a brit repülőtereken bevezetett rendkívüli intézkedések miatt.

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Kell-e aggódnunk, ha halljuk a saját szívdobogásunkat?

Kell-e aggódnunk, ha halljuk a saját szívdobogásunkat?

Az Egyesült Államokban felmerült, hogy a rák miatt a cigi mintájára az alkoholos üvegekre is figyelmeztető üzenetet rakjanak

Az Egyesült Államokban felmerült, hogy a rák miatt a cigi mintájára az alkoholos üvegekre is figyelmeztető üzenetet rakjanak