A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Mennyire korán a túl korán, merül fel a kérdés az agyas horrorfilmekkel (Örökség, Fehér éjszakák) befutott, de mostanra szerzői filmesként számon tartott Ari Aster újdonsága, az Eddington láttán. A kiindulópont ugyanis a Covid 2020-as berobbanása, és ha utólag már lehet is nevetni a néha szükségtelenül szigorú maszkviselési szabályokon, az túlzásnak tűnik, hogy a westernbe oltott vígjáték egyenlőségjelet tesz a vírustagadó laposföldhívők és a Black Lives Matter ügyében tüntető liberális fehér diákok közé. Vagy csak ez az új irány a második Trump-korszakban.
A vetítést követő beszélgetésben megpróbáljuk megtalálni az Eddington erényeit is azon kívül, hogy a kisebb szerepekben feltűnik Emma Stone és Austin Butler. A főszereplő Joaquin Phoenixnek viszont folytatódik a Jokerrel megkezdett kellemetlen, megosztó korszaka.
Sokkal jobban értékeltük a friss Oscar-díjas Sean Baker visszatérését a Croisette-re. Az Anora szerző-rendezője ezúttal élettársa, Shih-Ching Tsou rendezésében vett részt produceri, társírói és vágói minőségben. A Left-handed Girl egy tajvani család három generációnyi nőiről/lányairól szól, titkokkal, tradíciókkal és képmutatással. Baker jellegzetes stílusa alkotótársa rendezésében is visszaköszön és egy tajpeji szülinapi ünnepségen is lehet olyan hévvel veszekedni, mint az Anora vagy a Tangerine klasszikus jeleneteiben. A podcastben megpróbáljuk megfejteni, hogy ez csak egy nyugati függetlenfilm távol-keleti helyszíneken vagy autentikus kínai filmnek is elmegy.
Képkocka a Left-handed Girl című filmből
IMDb
Ilyen dilemmáink nem voltak a Kika című belga film kapcsán, hiszen a helyszíni podcastünk egyik készítője Belgiumban él, bár a romantikus komédiának induló majd szado-mazo drámába forduló nagyon bátor második film neki is bőven tudott újat mutatni.
Az idei meglehetősen soványka magyar jelenlétet pedig A napfény íze restaurált kópiájának a Cannes Classics szekció keretében szervezett bemutatója jelentette. A versenyprogramba az idők során négy filmjével is bekerült Szabó Istvánt a FIPRESCI kritikusi szervezet életműdíjával tüntették ki most és újra álló ovációval ünnepelték Cannes-ban – 62 évvel első itteni rövidfilmes díja után. Az adásban beszámolunk a rendezőlegenda éltetéséről, és elmerengünk a lehetőségen, hogy 26 évvel ezelőtti legnagyobb nemzetközi sikeréről emlékszik-e majd az utókor Szabóra és hogy ilyennek kellene-e lennie ma is egy magyar történelmi filmnek.
