szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Michael Ballack, a német labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint, amelyik válogatott meg szeretné nyerni a június 9-én rajtoló világbajnokságot, annak a címvédő brazil együttesen kell mindenképpen túljutnia.

"A brazilokon keresztül vezet az út a végső sikerhez, de őket csak ritkán lehet legyőzni. Hihetetlenül sokszínű a támadójátékuk, amit nagyon nehéz ellensúlyozni. Egyértelműen ők a legesélyesebbek az aranyéremre" – mondta a Kicker című sportlapnak a középpályás, aki a múlt héten szerződött a Bayern Münchentől az angol bajnok Chelsea-hez.

A lap megkérdezte Ballack müncheni csapattársát, Lúciót is. A brazil válogatott védelmének oszlopa szerint ennyire nem egyszerűsíthető le a vb-elsőség kérdése: "Erős csapatunk van, de nagyon jó az angol, az argentin és hazai pályán a német együttes is, úgy vélem, bármelyik odaérhet a végelszámolásnál."

Jürgen Klinsmann, a németek szövetségi kapitánya sem ért teljesen egyet válogatottja legjobbjával, sőt, Lúció favoritjainak listáját is kiegészítette. A felsoroltak mellett szintén kiemelendő az olasz és a holland nemzeti tizenegy. Ezt a két csapatot semmiképpen sem hagynám ki az esélyesek közül" - mondta a szakvezető.

MTI Foci-Eb

Vb-2006: Oliver Kahn összeomlott, amiért kispadra került

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München labdarúgócsapatának ügyvezetője szerint Oliver Kahn, a bajorok válogatott kapusa a világbajnokság után lemondja a szereplést a nemzeti együttesben, miután a vébén csak második számú kapus lesz.

MTI Foci-Eb

Vb-2006: Rooney egyre jobban érzi magát

Rohamosan javul a világbajnoki szereplésben reménykedő Wayne Rooney állapota, az angol válogatott futballsztárja két hete szenvedett lábközépcsonttörést.

375 lóerővel debütált az első elektromos Jeep Compass

375 lóerővel debütált az első elektromos Jeep Compass

Exit poll: a szélsőjobbos George Simion nyerte a román elnökválasztás első fordulóját

Exit poll: a szélsőjobbos George Simion nyerte a román elnökválasztás első fordulóját

Belga turisták haltak meg a hétvégén villámárvízben Jordániában

Belga turisták haltak meg a hétvégén villámárvízben Jordániában

Újabb tragikus hónapja volt a Teslának Európában

Újabb tragikus hónapja volt a Teslának Európában