Jól jártak a floridai rendőrök: járőrkocsi lett egy elkobzott izomautóból
A 70. évfordulós Corvette mostantól fekete és barna színben pompázik.
A 70. évfordulós Corvette mostantól fekete és barna színben pompázik.
Szerdán tüntetést szerveztek a Kossuth térre, amiért a rendőrség megszüntette a nyomozást Lakatos Márkkal szemben. A stylist örül, hogy nem túl sokan mentek el.
A szaúdi autó- és motorsport-szövetség elnöke úgy nyilatkozott, ha látják a növekedési potenciált a Forma–1-ben – márpedig nem véletlenül tettek érte csillagászati összegű ajánlatot néhány éve –, akkor akár be is szállnának egy csapattal.
A sofőrök maximum 12 órát vezethetnek egyhuzamban, utána legalább 6 órára lekapcsolja őket a rendszer.
Azt is tanácsolták nekik, hogy legyenek óvatosak a nyilvános wifihálózatok és töltők használatával.
Tavaly két kormányzati konzultációs kampány is volt: egy a szuverenitásvédelemről, egy másik pedig a gazdaságról. A hivatalos közlés szerint ezek hasonló összegbe, 3,1 és 3,6 milliárd forintba kerültek, ám a reklámkampányok költségét elhallgatják, pedig az tolja fel 10 milliárd körülire egy-egy ilyen politikai akció közpénzből fizetett árát.
A HVG három, eltérő edzettségi szinten lévő újságírója néhány héttel ezelőtt úgy döntött, hogy futni megy, és különböző távokon benevez a Telekom Vivicittára. Felkészültek, majd hétvégén teljesítették is az általuk vállalt távot, teljesítményüket, fizikális állapotukat pedig a Telekom Egészség szolgáltatása segített kielemezni.
A K2-18b nevű exobolygó légkörében olyan kémiai anyagot találtak a Cambridge-i Egyetem tudósai, amit a Földön csak az óceánban lévő mikroorganizmusok termelnek meg.
A világpolitika tönkrement, mint egy házasság. Az USA nincs jó állapotban, ezért nem tud átvészelni egy recessziót, márpedig hamarosan érkezhet a számla a meggondolatlan deficitért. A világ dolga most az, hogy túlélje a Trump-féle őrületet, Amerikáé pedig az, hogy véget vessen annak. Putyin leginkább attól fél, hogy hazatérnek Ukrajnából a dühös katonák.
A német popkultúra egyik legikonikusabb énekese október 21-én lép fel a Barba Negrában.
Adrian Christescu távozásáról korábban csak annyit közölt, hogy nem tud tovább képviselni egy olyan magyar kormányt, amely szerinte nyíltan közeledik Oroszországhoz, és aláássa az Európai Unió egységét.
A kidobók egy játékteremből tiltottak ki három romániai fiatalt, majd kitört a verekedés. Az egyik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a biztonsági őrökre börtönbüntetést kért az ügyészség.
Több százan vonultak utcára az északi Bét Lahíjában.
Közösségi összefogás segített majdnem tízezer kötet áttelepítésében.
A csütörtöki nyitáskor az európai tőzsdék visszaesést mutattak, mivel a befektetők az Európai Központi Bank (EKB) legújabb monetáris politikai döntésére várnak. Amerikában a Fed egyelőre kivárásra rendezkedik be, a vámok fűthetik az inflációt és visszafoghatják a gazdasági növekedést.
Ismét azzal érvelnek, hogy a tüntetés túlzottan akadályozná a forgalmat. A képviselő a Kúriához fordul jogorvoslatért.
Az orosz elnök Szergej Koroljov szovjet rakétamérnökhöz hasonlította a világ leggazdagabb emberét.
A Mumbai Filmakadémia másodjára rendezi meg azt a filmes kezdeményezését, amelyre csak iPhone-nal forgatott filmekkel lehet nevezni.
Áprilisban A Gondolkodás Öröme Alapítvánnyal közösen matekos hónapot tartunk a hvg.hu-n: minden hétköznap közzéteszünk egy feladatot, és arra biztatjuk – nem csak a matematikus – olvasóinkat, hogy próbálják megoldani. Kilencedik kihívás.
Marco Rubio éppen azt jelentette be, hogy bezárják a külföldi dezinformáció ellen küzdő szolgálatot. Ezt azzal indokolta, hogy „meg kell védeni az amerikaiak véleménynyilvánítási szabadságát”.