Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Egy XIX. kerületi üzletben vizsgálódott a fogyasztóvédelem és a NAV.
Súlyos higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságokat tárt fel az az ellenőrzés, amelyet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai végeztek egy Budapest XIX. kerületében működő kis- és nagykereskedelmi egységben.
Az ellenőrök, akik közérdekű bejelentés nyomán érkeztek a kívül-belül elhanyagolt állapotú üzlethez, megállapították: az, hogy az egységben nem takarítottak, és a karbantartás is elmaradt, komoly kockázatot jelent.
A vásárlótérből nyíló raktárhelyiséget kaotikus, rendezetlen állapotban találták, ahol egymás mellett tároltak lejárt és nem lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszereket, különféle szerszámokat, háztartási textíliákat és macskaeledelt is. A helyiségben macskaalomra is bukkantak, amiből arra következtettek: nem kizárt, hogy kóbor állatok is bejárnak az épületbe, ami már önmagában is komoly higiéniai kockázatot jelent.
A dolgozói öltözőként funkcionáló helyiségben az üzlet üzemeltetője élelmiszer-előállítási tevékenységet is folytatott,
többek között nyerstejet palackozott kannákból, piaci értékesítés céljából.
Ez a tevékenység hatósági engedélyhez és szigorú higiéniai feltételekhez kötött, amelyeknek a vállalkozás nem tett eleget.
A közleményben kiemelték: a nyerstej megfelelő hőkezelés nélkül különösen kockázatos élelmiszer, mivel természetes módon is tartalmazhat kórokozó baktériumokat – például Salmonella spp.-t, Listeria monocytogenest, Escherichia colit –, valamint állati eredetű fertőzéseket terjesztő mikroorganizmusokat, amelyek az emberi egészségre súlyosan ártalmasak lehetnek. Amennyiben a tej palackozása nem megfelelő higiéniai körülmények között történik, a szennyeződés és fertőzés veszélye a többszörösére nő. Ebben az egységben ez fokozottan fennállt. A palackozott nyerstejet ráadásul
jelöletlenül és nyomon követhetetlen módon tárolták a hűtőkamrában, így az fogyasztásra nem volt alkalmas.
A vállalkozás az ellenőrzés alatt saját hatáskörben megsemmisítette a jelöletlen tételeket.
További hiányosságként lejárt minőségmegőrzésű élelmiszereket, nem magyar nyelvű jelöléssel ellátott termékeket, valamint eredetigazolás nélküli olívaolajokat is találtak a hatóság munkatársai, amelyek forgalmazását zárolták.
Az NKFH a súlyos szabálytalanságok miatt az egység élelmiszer-forgalmazói tevékenységét ideiglenesen felfüggesztette, és az élelmiszer-előállítással kapcsolatos tevékenység azonnali felfüggesztéséről is döntött. Az ezzel kapcsolatos hatósági eljárást az ügyben hatáskörrel rendelkező Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal folytatja majd le.
A vállalkozás az ellenőrzés után azonnal intézkedett az állapotok javításáról, így a hatóság két nappal később újra betérő munkatársai jelentős előrelépést tapasztaltak: a göngyölegraktárat kitakarították, kifestették, eltávolították a nem odavaló tárgyakat, a kereskedelmi tér rendezetté vált, és megszüntették a nyerstej palackozását.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.