Z. P. : Most járt Varsóban, ahol barátjának, Rostowski pénzügyminiszternek is tanácsadója. Hogyan látja a régió országainak jövőjét?

A. A. : A térség ki fog emelkedni a következő egy-két évben, mert idejében megtették a szükséges radikális intézkedéseket a pénzügyi stabilitás helyreállítása érdekében. Ezeknek az országoknak a politikai elitje – különösen igaz ez Lengyelországra és a balti köztársaságokra – megcsinálta azt, amit a nyugati kormányok többsége nem mert. Szembesítették a nemzeteiket az alternatívák hiábavalóságával, vagyis hogy nem lehet megúszni a válságot – a mélyreható és időleges munkanélküliséget, elvándorlást, széles rétegek életszínvonalának esését okozó – reformok nélkül. E reformokat, minden alapvető intézkedésüket a belföldi közvélemény és a külföldi befektetők számára egyaránt átláthatóvá tették. A politikai döntéshozók a sokkterápiát magukon kezdték, saját költekezésüket fogták vissza elsőként, és másodikként a nagyon jómódúaktól kértek áldozatokat. Persze a leggazdagabbak kétségtelenül külföldi adózókként részben levetették magukról e terheket. Mégis, minden negatívum ellenére tény, hogy a balti országokban vagy Lengyelországban – de említhetném az e csoportba nem tartozó Írországot is példaként – nem törtek ki zavargások. Társadalmi megrázkódtatások nélkül csinálják végig a rendkívüli reformokat. Lettország vért, könnyet ígérő kormánya a szükséges reformok 60 százalékához azonnal hozzálátott, míg a rengeteg figyelmeztetés ellenére a görög kormány egészen Papandreu lemondásáig még csak a harminc százaléknál tartott.

Z. P. : Szóval mi kelet-közép-európaiak kerülünk ki a legjobb eséllyel a válságból?

A. A.: Az önök térsége volt 2008-2009  legnagyobb vesztese Európában; a nyugati és déli-európai országok – szinte a közép-európai régió terhére – időben kitolták a saját válságukat. Most náluk tör ki csaknem elemi erővel. Fordulni látszik a kocka. Magyarország azonban az egyedüli egészen különös kivétel. Három évvel ezelőtti szenvedése ugyanis fokozódni fog, ezt jelzik majd a várható piaci leminősítések (az interjú még a Moody's leminősítési döntése előtt készült - a szerk.).

Z. P. : Kérem, ezt fejtse ki bővebben.

A. A. : Magyarország minden értelemben hitelét vesztett ország. Sem jövőre, sem pedig az elkövetkező néhány évben nem látni – nemcsak én nem látok, de általában nem látnak sem a nemzetközi befektetők, sem a külföldi politikusok – olyan kiutat, amely gazdasági növekedéshez vezet Magyarország számára.

Anders Aslund szerint nem jók a kilátásaink

wikipedia.org

Z. P. : Ezt hogyan jelentheti ki? Minek alapján nyilatkozik ön a nemzetközi befektetők és külföldi megfigyelők, politikusok nevében?

A. A.: Itt Varsóban mind a mérvadó helyi, mind a konferenciánkon résztvevő külföldi döntéshozók és szakértők negatívan ítélték meg a magyarországi szituációt. A világ vezető médiaorgánumai sem passzióból, Magyarország elleni cselszövés szándékából írják nagyjából ugyanazt, amit a térséggel, azon belül az önök országával foglalkozó pénzügyi, gazdasági elemzők túlnyomó többsége is mond: Magyarország ördögi körbe került az egyre kiszámíthatatlanabbá vált kormányzati politika miatt. A fékek és ellensúlyok megléte, sőt, erősítése meghatározóan hozzájárult a rendkívüli megszorítások társadalmi és külföldi elfogadtatásához a balti országokban, Írországban és Lengyelországban. Magyarországon azonban a kormány nyilvánvalóan gyengítette ezeket. A befektetők emiatt társadalmi feszültségek, villongások felszínre törésétől kezdtek tartani, és ezzel párhuzamosan erősödni látszik a piacgazdaságot abszolút elvető, az idegeneket ellenségként kezelő szélsőjobboldali ellenzék. A kormány úgy akarja kifogni a szelet a szélsőség vitorlájából, hogy a szélsőjobboldal szája íze szerint kommunikál a nemzetközi tőkével. Ez önmagában is elrettentő erejű, és részben el is rettentette a magyar államkötvényeket vásárló külföldi befektetőket. Ez az érem egyik oldala.

Még nagyobb probléma a gazdaságpolitika érthetetlensége: a varsói konferencián újra és újra felvetődött a kérdés, hogy „tulajdonképpen mit akarnak a magyarok”. A lengyel, a lett, az észt gazdasági politikát érteni, a magyart nem. Csak azt tudjuk bizonyosan, hogy páratlan nagyságrendben és páratlan módon a költségvetést gazdagító válságadókat szabtak ki. Ezt megtették előbb bizonyos ágazatokra, aztán még masszívabban a bankokra, és a végén megfejelték mindezt a végtörlesztéssel. Ennek az lett az – unión belül ugyancsak páratlan – eredménye, hogy külföldi kormányok és külföldi cégek egymás után fordultak panasszal Brüsszelhez a magyar kormány ellen. Ez egy negatív pszichológiai spirál: mind az intézményi, mind a magánbefektetők szinte naponta kapják az egymásra rakodó és egymást Magyarország szempontjából negatív értelemben erősítő híreket. Végezetül itt az IMF-fel való cikcakkpolitika. Ez betetőzött mindent.

Z. P. : De hát jó hír, hogy felvettük ismét a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal. Nem?

A. A. : A propaganda ekörül zavaros, nem értelmezhetőek a magyar kormány szándékai. Az IMF-ben sem értik.

Z. P. : Ezt honnan tudja?

A. A. : Az IMF illetékeseitől, az IMF vezérigazgatójának nyilatkozatából is tudjuk. Magyarországon az utóbbi napokban azt kommunikálják, hogy nincs is szándékukban igénybe venni IMF-hitelt. De eközben – éppen az imént elmondottak miatt – egyre inkább rá fognak kényszerülni, hogy lehívják. És ezt látja mindenki, aki valamilyen formában érdekelt lehet Magyarország gazdasági és pénzügyeiben.

Z. P. : Az IMF nem politikusi testület, csak a számok érdeklik. Magyarország egyensúlyi helyzete egyértelműen javul, a kormány szerint az adósságállomány csökken (az MNB nemrégiben jelentette be, hogy az államadósság ismét 82 százalékon áll - a szerk.).

A.A. : A kormány ehhez olyan eszközöket vett igénybe, mint a magánpénztári és banki vagyonok lefoglalása. Ki fog ilyen eszközök ismeretében olcsóbb piaci hiteleket nyújtani Magyarországnak? A magyar hozamok tendenciaszerűen növekedni fognak, a kockázati felár emelkedik, ezt követően következnek be a leminősítések. Végső soron potenciálisan nem csökken, hanem megint növekszik Magyarország adóssága.

AP

Z. P. : De a piacok elvárásait mégiscsak kielégíti majd az IMF-fel kötendő megállapodás. A magyar kormány garanciát szeretne kapni az IMF-től: nem pénzt, csak biztonsági hálót.

A. A.: Roppant kevés, hogy az IMF elővigyázatossági hitelkeretet biztosít a magyar kormány számára, épp az elmondottak miatt. Magyarországnak igazából csak készenléti hitelmegállapodásra van jó esélye (vagyis ugyanarra, mint 2008-ban a Gyurcsány-kormánynak – a szerk.) Ez nyugtathatja meg csupán a befektetőket, ennek alapján lesznek hajlandók forintot vásárolni, magyar államkötvényeket venni. Ez a fajta hitelmegállapodás megkövetelné, hogy a magyar kormány minden lapját kiterítse, a külföld, az IMF számára átlátható és következetes költségvetési politikát folytasson. A legszigorúbb elvárásoknak, feltételeknek kell megfelelnie. Mármost ezt – ahogy Budapestről folyamatosan hallhatják az IMF döntéshozói – a magyar kormány valamiféle kapitulációnak fogja fel. Egyelőre az az üzenet Budapestről, hogy ilyen megállapodást nem hajlandó aláírni. Ugyanakkor minél inkább ez az üzenet, annál inkább fognak ilyen megállapodást elvárni a piacok. És mivel arra fogadnak sokan, hogy ennek egyelőre nem látni a politikai esélyét, a magyar kötvények drágulni fognak, az ország egyre kevésbé finanszírozhatóvá válik , ez pedig lenullázza a gazdasági növekedés esélyét.

Z. P. : Kína, India, az arab világ viszont beszállhat a finanszírozásba.

A. A.: Ugyan. Magyarországnak Európán kívül nincs igazi partnere. Kína nem fog vásárolni érdemben magyar állampapírokat, mert egész jelenlegi politikája arról szól, hogy erősítse jelenlétét az IMF-en belül. Kína az IMF fő részvényese immár, Európának az IMF-en keresztül kíván támogatást nyújtani. Alapvetően ugyanakkora a beleszólása a Valutaalap dolgaiba, mint az Egyesült Államoknak. Magyarország döntéshozói egészen biztosan tévúton járnak: értelmetlen, irracionális volt az IMF és a nyugati befektetők ellenséggé nyilvánítása, ilyesfajta prezentálása. Azáltal kerül most Magyarország egyre rosszabb helyzetbe, hogy elidegenítették azokat, akikre az ország felemelkedéséhez szükségük lenne.