Tetszett a cikk?

A bankközi devizapiacon csütörtökön négy órakor 9,40 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 36 bázisponttal erősebb helyzetben, mint szerdán a hivatalos kereskedés végén. Az eurót ekkor 255,65/80 forinton jegyezték a szerda délutáni 256,70/90 forintos árfolyamhoz képest.

A csütörtökön tartott államkötvény aukciók miatt külföldi befektetők jelentős mennyiségű forintot vásároltak. A forint június óta a legerősebb pozíciójába jutott el, amikor 9,55 százalékra állt a sávcentrumtól az erős oldalon - ez 255,40 forintos eurókurzust jelentett. A nap folyamán a forint 9,19-9,55 százalék között, az euró 255,40 és 256,40 forint között ingadozott. A dollár követve a nemzetközi pénzpiaci tendenciákat Budapesten is gyengült. A délután jegyzett 235,00/20 forintos kurzus több mint egy forinttal lett gyengébb a szerda délutáni 237,40/70 forintos jegyzésnél. (MTI)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hallgatnak róla, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának

Hallgatnak róla, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának

A fél országban zivatarra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

A fél országban zivatarra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

Magyar kapcsolatai is vannak a leggazdagabb oroszországi üzletembernek

Magyar kapcsolatai is vannak a leggazdagabb oroszországi üzletembernek