„Ebben a formájában nem mérgező” a Debrecenben kiszabadult lítiumvegyület – csak éppen belélegezve halálos

Az EcoPro katódgyárában a múlt héten történ üzemi baleset ismét felhívja a figyelmet az ágazatban gyakori munkavédelmi hiányosságokra, amelyek fölött a hatóságok rendre szemet hunynak, vagy nem megfelelő módon szankcionálják azokat. Hogyan lazították fel a kormány javaslatára a munkavédelmi oktatást? Mekkorára nőtt tavaly a halálos munkahelyi balesetek száma Magyarországon?







zCast: Hogyan távolított el a természettől a mindennapi mókuskerék, és hogyan keveredjünk vissza?

A munkáról, a hozzá való viszonyról, ennek a viszonynak megváltoztatásáról esik szó a zCast friss adásában. Milyen régóta van velünk a mai értelemben vett munka, hogyan működtek előtte az emberek és a közösségek, miként távolított el a természettől, és mi okozza, hogy állandóan rohanunk magunk után, és semmire nem jut idő? És hogy kapcsolódik mindehhez Jane Goodall, az irokéz népcsoport és a hét generációs gondolkodás?






Egyfős, egymilliárdos cégek. Mit jelent vállalkozni és vezetni az AI-korban?

A Szilícium-völgyben fogadásokat kötnek a szólóunikornisokra – az egyemberes szupervállalkozásokra. Közben kis létszámú, mesterséges intelligenciára épülő cégek sorra döntik a bevételi és hatékonysági rekordokat. Lehet, hogy újra kell tanulnunk vállalkozni – és a humanoid robotoknak, meg a régi vágású vezetőknek is búcsút inthetünk talán.