Az Európai Parlament terve: januártól nincs több orosz gáz és olaj

Egy nappal azt követően, hogy Szijjártó Péter Oroszországban az orosz energiaszállítások fenntartása mellett érvelt, az Európai Parlament két szakbizottsága elsöprő többséggel értett egyet az orosz gáz és olaj importtilalmával. Sőt, szigorúbbá is tennék az eredeti javaslatot, a Magyarországra vonatkozó kedvezményt is kivennék belőle. A Fidesz Magyar Pétert látja mindezek mögött.





Így segítik olasz vállalatok az Ukrajna elleni orosz agressziót

Ukrajna a közelmúltban bejelentette, az ország városaira kilőtt drónokban és manőverező robotgépekben több mint három évvel az orosz invázió kezdete után is számtalan nyugati alkatrész található. Közismert, hogy számos nyugati cég is részt vesz a Moszkva elleni szankciók kijátszásában, de most két olasz vállalatot egyértelműen lebuktattak. Az érintettek arra hivatkoznak, hogy exportjuk nem esett a szankciók hatálya alá.