Még kevés piaci visszajelzés érkezett ahhoz, hogy a névváltás következményeit számba vegyük – mondta a Világgazdaságnak Szende Gábor villányi hegybíró. A hazánkban mintegy másfél ezer hektáron termelt kékoportó zömét déli borvidékünkön palackozzák, ahol gyakorlatilag nincs termelő, aki ne foglalkozna ezzel a fajtával is. Szende szerint „a kuncsaftok most ismerkednek” az új névvel, s egyelőre a borászoknak „sem mindig áll rá a szájuk” a portugieserre.

A hegybíró megjegyezte: átfogó kampányt nem terveznek, ám szerinte a váltás fogyasztókkal történő megismertetésében minden érintettnek – a termelőktől a kereskedőkön át a gasztronómia szereplőiig – szerepet kell vállalnia. A lap szerint jelenleg egyébként érdekes kettősség áll fenn: a szőlőfajta „átkereszteléséről” mind a mai napig nem született végleges döntés, ám a címkéken már nem használható a „régi” név – hangoztatja Pernesz György. Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet vezető tanácsosa úgy látja, a szaporításra engedélyezett fajta akár maradhatna is kékoportó, illetve kékmedoc – ebbe nem szól bele az EU –, csak a palackozott bor nem tarthatja meg a nevét, mivel az földrajzi kategóriára utal.

Más a helyzet a rizlingszilvánival, amelyről kutatók kiderítették, hogy nemesítésekor nem is rajnai rizlinget, hanem ottonel muskotályt használt Hermann Müller-Thurgau. Az a jogszabály azonban, amelyek ezek után előírta, hogy az EU-bővítést követően hazánk is csak a nemzetközileg elfogadott Müller-Thurgau nevet használhatja, időközben hatályát vesztette – közölte a Világgazdasággal Pernesz György. Aláírták a magyar-szlovák megállapodást a tokaji ügyében