szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ingatlanforgalmazók az új lakóingatlanoknál egész évre két százalékos, a régi lakóingatlanoknál pedig egy százalékos áremelkedést feltételeznek. A kereslet visszaesésével és a piac telítettségével okolható a kedvezőtlen piaci helyzet.

Az index 2000 elején még csaknem plusz 20 százalékon állt, majd 2001-től folyamatosan negatív indexeket lehetett mérni, 2002-re például csaknem mínusz 30 százalékon állt. Az utóbbi három negyedévben az index 21,4, 21,6 illetve 23,2 százalékon állt - ismertette legfrissebb felmérésük eredményét Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója.

Az ingatlanforgalmazók az új lakóingatlanoknál egész évre két százalékos, a régi lakóingatlanoknál egy százalékos áremelkedést feltételeznek. Az irodáknál ez az áremelkedés 2 illetve 0 százalék lesz a feltételezés szerint, az üzlethelyiségeknél 3 illetve 4 százalék, a raktáraknál, üzemcsarnokoknál 4 illetve 2 százalék, a telkeknél viszont elérheti az árak emelkedése a 6 százalékot.

A lakóingatlan piacon tevékenykedő - fejlesztő és forgalmazó - vállalatok megítélése a piacról kifejezetten negatív 2005 első negyedévében, a kereslet visszaesésével és a piac telítettségével okolják a kedvezőtlen piaci helyzetet. 

A 2004 elejéig tartó látványos felemelkedésnek köszönhetően több év alatt sok olyan cég jelent meg amely korábban nem foglalkozott építőiparral, így látványosan emelkedett a piac szereplőinek száma, miközben egyrészének nincs komoly  építőipari tapasztalata.  Szintén a kedvezőtlen hangulatot erősíti a vállalatok körében tapasztalt reagálás is, miszerint a kereslet csökkenése ellenére a korábbihoz hasonló ütemben folytatják a lakóingatlanok fejlesztését, bízva abban, hogy esetükben a keresleti visszaesés nem fogja érvényesíteni hatását. Miközben a kereslet lényegesen visszaesett, a lakásépítési teljesítmények szinten maradnak, sőt növekednek.

A kereslet visszaeséséért ugyanakkor a tavalyi reálbércsökkenés, a piaci kamatok felugrása, illetve a különböző kormányzati intézkedések is okolhatók. Tavaly jelentősen visszaesett a kereslet, és a piacról szinte teljesen kivonultak azok, akik korábban befektetési céllal vásároltak ingatlanokat. Az első lakásukat vásárlók közül sokan már nem tudják megfizetni a megemelkedett törlesztő-részleteket, míg a használt lakásukat lecserélők egyrészt nehezebben tudják értékesíteni ingatlanjaikat a maximális hitelösszeg -5 millió forint - csökkentése miatt. További nehézséget jelent az ingatlanpiacon, hogy fogyatkoznak a jó minőségű, jó helyen lévő ingatlanok. Ma már a telek elhelyezkedése vált az egyik legfontosabb tényezővé a keresleti oldalon.

A kevésbé tőkeerős ingatlanfejlesztőket a csőd fenyegeti, egyre jellemzőbbek a fúziók és megváltoztak az értékesítési stratégiák is. Az ingatlanok értékesítési ideje megnőtt és közel két-háromszorosára emelkedetek a marketingkiadások is. A korábbi évekkel ellentétben a média szinte minden területén megjelentek a hirdetések, amelyekben a vállalatok igyekeznek növelni lakóingatlanaik ismertségét és népszerűségét.

Nem jelentett fordulatot a lakáspolitikában a Fészekrakó program bevezetése. Az érdeklődők magas száma jelzi, hogy továbbra is jelentős lakáspiaci kereslet "van tartalékban", ám a jelenlegi feltételek  - a kezességvállaláshoz kapcsolódó 30 év alatti életkor, a vásárolható lakáshoz kapcsolódó maximált lakásár nagysága és persze az eladósodáshoz szükséges jövedelemnagyság - miatt az ebből a körből kikerülő hitelfelvevők száma idén várhatóan legfeljebb 8 ezer háztartás lehet.

A tervezett lazító intézkedések - 35-40 éves korhatár bevezetésével -jelentősebben is növelhetik az idei igénylők számát, de ez inkább csak szeptembertől várható, amennyiben június végéig megtörténik a jogszabály-módosítás. A közeljövő nagy kérdése, hogy a Fészekrakó program feltételeinek várható őszi változtatása, a reálbérek idei növekedése, a forint-kamatok bekövetkezett esése, illetve a vállalkozói lakásértékesítéshez tartozó ÁFA kulcs mérséklődése mennyire lesz képes megmozgatni a keresleti oldalt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Gazdaság

Szigorodnak a lakáshitel-kedvezmények

Megszigorították és bonyolultabbá tették a lakás célú hitelek törlesztéséhez kapcsolódó szabályokat. Az adóstársak közül például csak egy személy élhet a kedvezménnyel, azaz egy önálló ingatlanra csak egy hitelszerződés alapján érvényesíthető a kedvezmény.

Gazdaság

Nagymértékű drágulás a földhivatalokban

A piac várakozásaival szemben nagymértékben nőnek egyes számítógépes adatbázisokból lekérdezhető nyilvántartási adatok díjai, illetve a Takarnet rendszer szolgáltatási díjai.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Lakáshitelek: soha nem látott kedvezmények?

A lakásvásárlási hitelek felvételének soha nem voltak még olyan jó feltételei, mint most - mondta Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) elnöke. Ám Pichovszky Kristóf, a GKI Rt. ingatlanpiaci szakértője szerint messze nem olyan jók a hitelkondíciók, mint volt például 2003-ban.

MTI Gazdaság

Nő az igény a luxuslakásokra

A jó helyen lévő, kis alapterületű lakásoknál még nem, ám a nagyobb lakások esetében javul a vevők alkupozíciója, az árak ugyanis csökkenhetnek - ismertette legfrissebb elemzésüket Belyó Pál, az Ecostat igazgatója.